Götze tart Ferenc pápától

Ferenc pápa hétfő délelőtt a Vatikánban fogadja a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatottat.


 

 
„Remélem, nem fogja leharapni a fejemet" - mondta Mario Götze, aki a 2014-es német-argentin világbajnoki döntő hosszabbításában győztes gólt szerzett.  A Borussia Dortmund támadója arra utalt, hogy az argentin egyházfő közismerten szereti és figyelemmel kíséri a futballt. A találkozó zárt ajtók mögött zajlik majd, a tervek szerint délelőtt 9 órától, a delegációt Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke vezeti.
 
A németek pénteken 8-0-ra győztek San Marino vendégeként világbajnoki selejtezőn, majd Rómába utaztak, mert kedd este Milánóban az olaszokkal játszanak barátságos mérkőzést. Joachim Löw szövetségi kapitány elmondta, hogy a csapatszellem további javítása érdekében hétvégén nem foglalkoztak következő ellenfelükkel, inkább kikapcsolódtak, például városnézésen vettek részt.
 
„Ma a Colosseumba megyünk. Olaszországgal majd holnap foglalkozunk. A játékosoknak és nekem is különleges élmény lesz találkozni a pápával" - közölte az edző vasárnap délelőtt. "A felkészülési meccset persze komolyan fogjuk venni. Szeretnénk legyőzni az olaszokat, mert ez szép évzárás lenne."
 

Videók