Fontos nevek maradtak ki a németek keretéből

Ugyanakkor egy nagy név visszatérhet.


Toni Kroos és Marc-André ter Stegen sérülés miatt nem játszhat a német labdarúgó-válogatottban a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkön.
 
Joachim Löw szövetségi kapitány szerdán kihirdetett 22 fős keretéből a Real Madrid világbajnok középpályása izomsérülés, az FC Barcelona kapusa pedig térdfájdalmak miatt maradt ki.
 
Marc-André ter Stegen sem a fehéroroszok, sem az észtek ellen nem állhat Joachim Löw rendelkezésére.
Fotó: Lars Baron/Bongarts/Getty Images
 
A Bayern München kapusa, az ugyancsak vb-győztes Manuel Neuer vádlisérülés miatt március vége óta nyolc tétmérkőzést is kihagyott, ennek ellenére szerepel a névsorban, mert felépülése esetén számít rá a szakvezető.
 
Ter Stegennel ellentétben Neuer visszakerülhet a kapuk közé, ha felépül sérüléséből.
Fotó: Martin Rose/Bongarts/Getty Images
 

A németek június 8-án Fehéroroszországban lépnek pályára, három nappal később pedig Észtországot fogadják a C csoportban, amelynek tagja még Hollandia és Észak-Írország. 

Videók