Euro 2016: rangadókkal zárulnak az Eb-selejtezők idénre

Az idei utolsó fellépés alkalmával két csoportban is egymással csap össze az eddig hibátlan mérleggel rendelkező első két csapat, a csehek az izlandiakat, az olaszok pedig a horvátokat fogadják.


Ugyancsak három mérkőzésen szerzett kilenc ponttal áll az északír, a szlovák és az angol válogatott, így számukra egy újabb győzelem nagyon kényelmes pozíciót jelentene a folytatásra.

A szerbek zártkapus mérkőzésen fogadják a dánokat az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése nyomán. Az UEFA az október 14-i, albánok elleni belgrádi mérkőzésen történtek miatt marasztalta el mindkét felet.

A meccset az első félidő vége előtt néhány perccel félbeszakították, mert dulakodás tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak. Az incidens kiváltó oka az volt, hogy egy ismeretlen személy quadrocopterrel a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán futballistákat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta.

Az UEFA a 3-0-s eredménnyel a szerbeknek ítélte a mérkőzést, ugyanakkor három pontot le is vont a hazai válogatottól. Emellett a szerbeket arra kötelezte, hogy a következő két hazai selejtezős meccsüket zárt kapuk mögött rendezzék meg, egyúttal mindkét szövetséget 100 ezer eurós bírsággal sújtotta.

LABDARÚGÁS
Az Európa-bajnoki selejtezők programja
Péntek
D csoport:
Grúzia-Lengyelország, Tbiliszi 18.00
Németország-Gibraltár, Nürnberg 20.45
Skócia-Írország, Glasgow 20.45
A csoport állása: 1. Lengyelország 7 pont (11-2), 2. Írország 7 (10-2), 3. Skócia 4 (4-4), 4. Németország 4 (3-4), 5. Grúzia 3, 6. Gibraltár 0

F csoport:
Görögország - Feröer-szigetek, Pireusz 20.45
Magyarország-Finnország, Groupama Aréna 20.45
Románia - Észak-Írország, Bukarest 20.45
Az állás: 1. Észak-Írország 9 pont, 2. Románia 7, 3. Finnország 4 (4-4), 4. MAGYARORSZÁG 4 (3-3), 5. Görögország 1, 6. Feröer-szigetek 0

I csoport:
Portugália-Örményország, Faro-Loule 20.45
Szerbia-Dánia, Belgrád 20.45
A csoport állása: 1. Dánia 4 pont/3 mérkőzés (3-3), 2. Albánia 4/3 (2-4), 3. Portugália 3/2, 4. Szerbia 1/2 (4-1), 5. Örményország 1/2 (2-3)

Szombat
C csoport:

Luxemburg-Ukrajna, Luxembourg 18.00
Spanyolország-Fehéroroszország, Huelva 20.45
Macedónia-Szlovákia, Szkopje 20.45
A csoport állása: 1. Szlovákia 9 pont, 2. Spanyolország 6 (10-3), 3. Ukrajna 6 (3-1), 4. Macedónia 3, 5. Fehéroroszország 1 (2-6), 6. Luxemburg 1 (3-8)

G csoport:
Ausztria-Oroszország, Bécs 18.00
Moldova-Liechtenstein, Chisinau 18.00
Montenegró-Svédország, Podgorica 20.45
A csoport állása: 1. Ausztria 7 pont, 2. Oroszország 5 (6-2), 3. Svédország 5 (4-2), 4. Montenegró 4, 5. Moldova 1 (2-5), 6. Liechtenstein 1 (0-6)

E csoport:
Anglia-Szlovénia, London 18.00
San Marino-Észtország, Serravalle 18.00
Svájc-Litvánia, St. Gallen 20.45
A csoport állása: 1. Anglia 9 pont, 2. Szlovénia 6 (3-1), 3. Litvánia 6 (3-2), 4. Svájc 3 (4-3), 5. Észtország 3 (1-2), 6. San Marino 0

Vasárnap
A csoport:
Hollandia-Lettország, Amszterdam 18.00
Csehország-Izland, Plzen 20.45
Törökország-Kazahsztán, Isztambul 20.45
A csoport állása: 1. Izland 9 pont (8-0), 2. Csehország 9 (8-4), 3. Hollandia 3, 4. Lettország 2, 5. Kazahsztán 1 (3-7), 6. Törökország 1 (2-6)

B csoport:
Belgium-Wales, Brüsszel 18.00
Ciprus-Andorra, Nicosia 18.00
Izrael - Bosznia-Hercegovina, Haifa 20.45
A csoport állása: 1. Wales 7 pont/3 mérkőzés, 2. Izrael 6/2, 3. Belgium 4/2, 4. Ciprus 3/3, 5. Bosznia-Hercegovina 2/3, 6. Andorra 0/3

H csoport:
Azerbajdzsán-Norvégia, Baku 18.00
Bulgária-Málta, Szófia 20.45
Olaszország-Horvátország, Milánó 20.45
A csoport állása: 1. Horvátország 9 pont (9-0), 2. Olaszország 9 (5-1), 3. Norvégia 6, 4. Bulgária 3, 5. Málta 0 (0-6), 6. Azerbajdzsán 0 (2-10)

Videók