Argentína újra a csúcsra érne – indul a Copa

A legrégebbi nemzetközi labdarúgótorna alapításának századik évfordulóját is ünneplik a magyar idő szerint szombaton kezdődő Copa Américán, amelyet első alkalommal rendeznek Dél-Amerikán kívül.


 

 
A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem két meghívott válogatottal, hanem az észak- és közép-amerikai régió (CONCACAF) hat legjobbjával - közte a házigazda amerikaiakkal - egészül ki a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) tízcsapatos mezőnye.
 
Az Egyesült Államokban sorra kerülő viadalon tíz városban tizenhat csapat küzd majd a kontinens legjobbja címért, amelyre az ötszörös aranylabdás Lionel Messi vezette argentinok, az idei aranycipős Luís Suárezzel felálló uruguayiak, illetve a címvédő chileiek a legnagyobb esélyesek.
 
Messi pályafutása első válogatottbeli diadalára hajt (2008-ban Pekingben olimpiai bajnok lett a nemzeti csapattal, de a játékokon az U23-as válogatottak versenyeznek), a vb-ezüstérmes Argentína pedig hosszú sikertelen sorozatot zárhatna le, mert bár tizennégy Copa Americán győzött, legutóbbi sikerét huszonhárom éve érte el. Végső győzelmével ráadásul utolérné a tizenöt elsőségével rekorder Uruguayt, amely újra számíthat Suárezre, aki a tavalyi tornát kihagyta, mert a brazíliai világbajnokságon harapás miatt eltiltották.
 
A nyolcszoros Copa America-győztes, ötszörös világbajnok brazilok ezúttal némileg a háttérbe szorulnak, főként azért, mert legnagyobb sztárjuk, Neymar hiányozni fog, mivel augusztusban a riói olimpián szeretné hazáját hozzásegíteni története első ötkarikás aranyérméhez.
 
A magyar idő szerint szombat hajnalban rajtoló és június 26-án záruló tornán négy négyes csoportba sorolták a csapatokat, a kvartettek első két helyezettje jut a negyeddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.
 
A csoportbeosztás:
 
A-csoport: Egyesült Államok, Kolumbia, Costa Rica, Paraguay
B-csoport: Brazília, Ecuador, Haiti, Peru
C-csoport: Mexikó, Uruguay, Jamaica, Venezuela
D-csoport: Argentína, Chile, Panama, Bolívia
 
A Copa América bajnokai:
 
15-ször: Uruguay
14-szer: Argentína
8-szor: Brazília
2-szer: Paraguay, Peru
1-szer: Bolívia, Chile, Kolumbia

Videók