A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t

Bilbao nem lesz házigazda.


Bilbao nem lesz házigazdája a nyári labdarúgó Európa-bajnokságnak, miután nem tudja garantálni, hogy nézők előtt rendezhet mérkőzéseket.

Az európai szövetség (UEFA) elvileg hétvégéig adott haladékot három városnak, Münchennek, Dublinnak és Bilbaónak, hogy döntsön a szurkolók esetleges beengedéséről, ám a helyi spanyol hatóságok szerdán éjszaka megerősítették: Bilbao nem lesz rendező. Megkapták ugyanis az UEFA levelét, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy az összecsapásokat máshová helyezik. Itt játszotta volna a spanyol válogatott a lengyelek, a svédek és a szlovákok elleni csoportmérkőzéseit, ezen kívül egy nyolcaddöntőt is tartottak volna a helyi stadionban. A város vezetői perrel fenyegetik az UEFA-t a szerintük egyoldalú, Bilbao imázsát rontó döntés miatt, kártérítést követelnek, ugyanis már hat éve készülnek a kontinensviadalra, és megítélésük szerint a jelenlegi helyzetben is képesek megrendezni a találkozókat, ám a koronavírus-járvány miatt most szurkolók nélkül tudják ezt megtenni. Baszkföld a Covid által az egyik legsúlyosabban sújtott régió Spanyolországban. A spanyol szövetség a múlt héten közölte, hogy ha Bilbao nem tudna házigazda lenni, akkor Sevilla lehetne a spanyol beugró.


Fotó: Harold Cunningham/Getty Images for UEFA

Az UEFA azt szeretné, ha minden helyszínen legalább korlátozott létszámban jelen lehetnének szurkolók, ugyanakkor ha ez nem lehetséges, az nem jár automatikusan a rendezési jog elvesztésével. A többi kilenc társrendező már az első, április 7-i határidőig jelezte, hogy az adott helyszíneken mennyi nézőt szándékozik beengedni, közülük egyedül Budapest vállalta a teltházas rendezést. A német szövetség azt szerette volna, hogy a lelátó egyötödét tölthessék meg szurkolók, ehhez azonban nem kapta meg a szükséges politikai támogatást. Münchenben a magyar válogatott is pályára lépne, ugyanis a németek ott fogadják mindhárom csoportellenfelüket, így a címvédő portugál és a világbajnok francia válogatottat is.

A kontinensviadalt június 11. és július 11. között Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban és Glasgow-ban rendezik, a házigazda szerepkörből most Bilbao kiszállt. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Borítókép: Christof Koepsel/Bongarts/Getty Images

Videók