A bojkottáló edző az új szerb kapitány

A montenegrói kispadról botrányos körülmények között távozó kapitány az új szerb szövetségi kapitány


Ljubisa Tumbakovicot nevezték ki hétfőn a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

 
A 66 éves szakember azt a Mladen Krstajicot váltja a kispadon, akit azért menesztettek, mert a nemzeti együttes júniusban 5-0-s vereséget szenvedett Ukrajnától az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Tumbakovicot szintén júniusban küldték el Montenegró szakvezetői posztjáról, mivel bojkottálta a válogatott Koszovó elleni Eb-selejtezőjét, ugyanis Szerbia nem ismeri el az ország függetlenségét.
 

Mladen Krstajicot elküldték a szerb kispadtól
 
A tettéért a szerb sajtóban hazafiként ünnepelt Tumbakovic szeptember 7-én hazai pályán mutatkozik be az Európa-bajnok Portugália elleni Eb-selejtezőn. A szerbek három mérkőzésen négy pontot szereztek az Eb-selejtezőkön, ezzel harmadik helyen állnak a csoportjukban, de csak az első kettő jut ki a 2020-as kontinenstornára.
 
 
Forrás: MTI 
Fotó: Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images
 

Videók