A Barcelona korábbi támadója marokkói válogatott lehet

Munir El Haddadi esete nem lesz egyedülálló.


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) engedélyezte, hogy Munir El Haddadi, az FC Barcelona és a Valencia korábbi, a Sevilla jelenlegi játékosa a marokkói válogatottban szerepeljen.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) korábban kétszer is elutasította a 25 éves támadó fellebbezését. Most annak köszönhetően járt mégis sikerrel, hogy a FIFA némileg módosította a szeptemberben elfogadott szabályait, ezzel lehetővé tette a kettős állampolgárságú futballisták országváltását. A módosítás lényege, hogy a 21 éves korhatár csak azokra a mérkőzésekre vonatkozik, amelyeket 2020 szeptemberét, tehát az új szabály életbe lépését követően játszottak. Hozzátették, számos tagszövetségtől kaptak megkeresést a témában, vagyis Munir El Haddadi esete nem lesz egyedülálló.


Fotó: Aitor Alcalde Colomer/Getty Images

A támadó a spanyoloknál fél év alatt mutatkozott be az U19-es, az U21-es és a felnőtt válogatottban, ám utóbbiban csupán egy mérkőzésen lépett pályára: 2014 szeptemberében egy Európa-bajnoki selejtezőn 15 percet kapott csereként. Esetében eddig az volt a kizáró ok, hogy 21 éves kora után is játszott még az U21-es spanyol együttesben tétmérkőzésen. A marokkóiak először a 2018-as világbajnokság előtt szerették volna honosítani a játékost. Bemutatkozására márciusban az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőin kerülhet sor.

Borítókép: DAX Images/NurPhoto via Getty Images

Videók