A meccsen történt botrány után lemondott a futballszövetség elnöke

Hatalmas balhé volt a bolgár-angol Eb-selejtezőn, a játékot kétszer is meg kellett szakítani a szurkolók miatt.


A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség (BFS) elnöke.

A sportvezető azután távozott, hogy a hétfői bolgár-angol Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést rasszista megnyilvánulások zavarták meg.

Kraszen Kralev sportminiszter kedden bejelentette: amíg a BFS elnöke nem mond le, a kormány minden kapcsolatot felfüggeszt a szövetséggel, és a központi támogatást is berekeszti. Hozzátette: Mihajlov lemondását maga Bojko Boriszov miniszterelnök kérte, aki szenvedélyes futballrajongó hírében áll.

Az BFS szóvivője kedden kora délután az állami rádióban még azt közölte, hogy Mihajlov nem hajlandó lemondani, néhány órával később azonban érkezett a hír, hogy mégis távozik posztjáról.

A szófiai találkozót először a vendégek 2-0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda. A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító "respect" (tisztelet) helyett "no respect" felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6-0-ra nyertek meg.

"Nem az első alkalom, hogy játékosaink ilyen jellegű rasszista támadásnak vannak kitéve. Ennek nincs helye a társadalomban és a futballban sem" - írta közleményében az angol szövetség.
Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya közölte: "Megbeszéltük a játékosokkal, ha még valami történik a második félidőben, akkor levonulunk a pályáról, de szerencsére a folytatásban nyugodtabb volt a légkör."


Kollégája, Kraszimir Balakov és több bolgár játékos viszont úgy nyilatkozott, hogy ők meccs közben nem hallottak semmit. Ugyanakkor Ivelin Popov csapatkapitány a szünetben be se ment az öltözőbe, mert heves vitát folytatott a drukkerekkel, hogy fejezzék be a botrányos viselkedést.

Fotó: Photo by Catherine Ivill/Getty Images

Videók