Rossi: "Jobban tiszteljék a válogatott keretünket!"

A magyar-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata bebizonyította, hogy nincs igazuk azoknak, akik a csapat összeállítását kritizálták.


A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert Szerbia vendégeként vasárnap a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

Marco Rossi együttese - amely csütörtökön Bulgária otthonában nyert Európa-bajnoki pótselejtezőn - a negyedik fordulóban jövő szerdán a vb-negyeddöntős oroszok vendége lesz.

Marco Rossi a találkozót követően az M4 Sportnak elmondta: rendkívül büszke a csapatra, hiszen annak ellenére is remekül teljesítettek a játékosok, hogy hat helyen változtatott a Bulgária elleni összecsapáshoz képest. Megjegyezte, az első félidőben taktikailag szinte tökéletes teljesítményt nyújtott a gárda, így a szerbek csak a beívelésekre tudtak építeni.

Az olasz szakember szerint megérdemelt győzelmet aratott a csapat, még akkor is, ha a végén többször is szerencséje volt.

Marco Rossi a csapat összeállításával kapcsolatban hangsúlyozta: "Azt szeretnénk kérni az emberektől, akik kritizálnak minket, hogy picivel jobban bízzanak a döntéseinkben, picit jobban tiszteljék a válogatott keretünket!"

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, a legfontosabb továbbra is az Izland elleni, novemberi Európa-bajnoki pótselejtező.

Borítókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images
 

Sport365.hu - Álomdebütálás: Könyves góljával a magyar válogatott legyőzte Szerbiát

A magyar válogatott kezdte a találkozót. Mind a két kapitány 3-5-2-es hadrendben küldte pályára a csapatát, ennek köszönhetően az első percekben óriási torlódások voltak a középpályán és különösebb izgalmak nélkül csordogált a mérkőzés, többnyire a magyaroknál volt a labda, de a hazai csapat fegyelmezetten védekeztek.

Videók