“Nem szeretnék Puskás Ferenc lenni, én Szoboszlai Dominik akarok lenni"

A tehetséges magyar futballista ugyanolyan példakép akar lenni, mint Puskás volt neki.


Szoboszlai Dominikkel a Kicker készített videóinterjút, amelyben a magyar középpályás a neve kiejtésén és a téli átigazolásán túl azt is elárulta, mit gondol a Puskás Ferenccel való összevetéséről.

Szoboszlai Dominikkal készített videós interjút a Kicker című sportmagazin, amelynek első pontja az volt, hogyan is kell helyesen kiejteni az RB Leipzig legújabb szerzeményének nevét. Miután Dominik kiejtette, aztán megegyeztek a riporterrel abban, hogy itt nincs “s” hang, azt is elmondta, miért fontos, hogy már most segítsen abban, hogyan is kell mondani a nevét: “Salzburgban két évig tartott, mire megtanulták, most jobb az elején tudni, mi a helyes kiejtése.”

Végül pedig jött a felvetés arról, mit szól a Puskás Ferenccel való összehasonlításhoz. “Nem szeretnék Puskás Ferenc lenni, én Szoboszlai Dominik akarok lenni. Amikor kisgyerek voltam, Puskás Ferenc nekem is a példaképem volt. Én is példaképe akarok lenni azoknak a magyar gyerekeknek, akik most kezdenek futballozni vagy már futballoznak is.”

A cikk folytatásáért kattintsatok ide.

Forrás: sport1tv.hu
Borítókép: SzoboszlaiDominik/Twitter

Videók