Visszavonul a világbajnok védő?

Mats Hummels 2023-ban befejezheti a pályafutását.


Két és fél év múlva akár be is fejezheti labdarúgó-pályafutását a német válogatottal 2014-ben világbajnok Mats Hummels.

A 32 éves hátvéd a Sport Bild című lapnak kedden azt nyilatkozta, elképzelhetőnek tartja, hogy nem folytatja a játékot 2023 nyarától, amikor a Borussia Dortmundnál lejár a mostani szerződése.

"Bármi lehetséges, az is, hogy abbahagyom, főleg, ha a testem már nemet mond a további élsportra"
- mondta Hummels, aki ugyan nem zárta ki a külföldre szerződés lehetőségét, de nem sok esélyt lát arra, hogy Németországon kívül futballozzon.

"Túl késő már másik országba szerződni, de a karrierem során megtanultam, hogy tervezni nem igazán tudok"
- magyarázta a védő, akit Joachim Löw szövetségi kapitány 2019 márciusa óta mellőz a válogatottnál.



"Annak nincs értelme, hogy elméleti dolgokról beszéljünk, ha meghívót kapok, akkor majd elgondolkodom, és gyorsan döntök"
- jelentette ki a 70-szeres válogatott Hummels, aki "szürreálisnak" nevezte, hogy 12 év után egyik pillanatról a másikra már nem volt tagja a nemzeti csapatnak.

"Érzelmi szempontból nagyon megviselt volna, hogy csak nézem a válogatottat, ezért nem sok mérkőzést láttam a televízióban" - árulta el Hummels, aki legutóbb 2018. november 19-én szerepelt a Nationalelfben.

Borítókép: Sascha Steinbach/Bongarts/Getty Images

Videók