Visszatért a Leipzig német válogatott védője

A 24 éves védő október elején szenvedett súlyos térdsérülést.


Közel három hónap után visszatért a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig keretéhez Lukas Klostermann, a német válogatott hátvédje.

A 24 éves védő október elején szenvedett súlyos térdsérülést, majd műtéten esett át, és most jutott el addig, hogy ismét együtt edzhet társaival.

Julian Nagelsmann vezetőedző hétfőn beszélt a 10-szeres válogatott Klostermann visszatéréséről, azt ugyanakkor hozzátette, nem valószínű, hogy a futballista pályára lép majd a csapat keddi, Augsburg elleni Német Kupa-mérkőzésén.

Gulácsi Péter és Willi Orbán jelenlegi együttese - melyhez januárban csatlakozik Szoboszlai Dominik is - a bajnokságban a harmadik helyen áll, mindössze két ponttal elmaradva az éllovas Bayern Münchentől, a kupában pedig a 16 közé jutásért lép pályára az Augsburg ellen.

Kép: Matthias Balk/picture alliance via Getty Images

Videók