Szalai gólt lőtt, tovább száguld a Mainz

Hetedik mérkőzését is megnyerte az újonc FSV Mainz a Bundesligában, korábban ez a Bayernnek és a Kaiserslauternnek sikerült. Szalai Ádám gólt lőtt és gólpasszt adott.


Az újonc Mainz már  a második percben vezetést szerzett a Hoffenheim ellen. Holtby indította Szalait, a magyar csatár maga is gólt lőhetett volna, de inkább a még tisztább helyzetben lévő Allaguihoz passzolt, aki az üres kapuba lőtt. A Hoffenheim  a szünet előtt Ba révén egyenlített.

Fordulás után a 47. percben megint Holtby ugratta ki Szalait, aki higgadtan helyezett a kimozduló kapus felett a hálóba. Az 59. percben a hoffenheimi Luiz Gustavo iratkozott fel a gólszerzők közé, de minden bozonnyal most lemondott volna erről. Történt ugyanis, hogy Holtby éles szögből középre játszott labdája a védő sarkán megpattanva került a rövid saroknál Starke és a kapufa között a kapuba. Tegyük hozzá, nagy kapushiba és potyagól volt.

A Hoffenheim öt perccel később felzárkózott, Sigurdsson szabadrúgásból lőtt nagyon szép gólt. A Mainz azonban a 74. percben eldöntötte a találkozót. Simunic birkózta le Holtbyt a 11-es pont környékén, amiért ő piros lapot, a Mainz pedig büntetőt kapott. A 11-est Schürrle magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába, beállítva a 4-2-es végeredményt.

Bundesliga, 7. forduló

Mainz 05- Hoffenheim 4-2 ( 1-1)
Mainz, Stadion am Bruchweg; 23 000 néző. Vezette: D. Aytekin
Gólszerzők: Allagui (2.), Szalai (47.), Luiz Gustavo (59. – öngól), Schürrle (74. – 11-esből); ill. Ba (41.), Sigurdsson (64.)
Kiállítva: Simunic (Hoffenheim, 74.)

Mainz: Wetklo- Svensson, Noveski, Zabavnik, Fuchs, Polanski (Soto, 56.), Holtby (Ivanschitz, 87.), Karhan, Allagui (Caligiuri, 56.), Schürrle, Szalai. Vezetőedző: Thomas Tuchel

Hoffenheim: Starke- Beck, Eichner, Simunic, Vorsah, Weis (Sigurdsson, 60.), Luiz Gustavo, Salihovic, Ba, Mlapa (Vukcevic, 68.), Ibisevic (Tagoe, 68.). Vezetőedző: Ralf Rangnick

További eredmények
Freiburg - Köln 3-2 (Rosenthal 4., 11., Cissé 70. ill. Mohamad 22., Matuschyk 50.)
Hamburg - Kaiserslautern 2-1 (Kacar 69., Choupo Moting 84. ill. Lakic 3.)
Mönchengladbach - Wolfsburg 1-1 (Marx 65. ill. Kahlenber 27.)
Nürnberg - Schalke 04 2-1 (Frantz 62., Wolf 84. ill. Huntelaar 74.)

Puskás Attila
  

Videók