Régi-új edző folytatja Dortmundban

Három évre írt alá.


Hétfőtől ismét Edin Terzic a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A 39 éves tréner először 2020 december közepétől tavaly nyárig irányította az együttest, amellyel megnyerte a Német Kupát. Ezt követően a klub technikai igazgatója lett, hétfőn viszont aláírta újabb vezetőedzői szerződését, ami három idényre szól.

"Ismeri a klubunkat, a környezetet, a keret nagy részét, és tudja, milyen változtatásokat szeretnénk végrehajtani annak érdekében, hogy sikeresek legyünk" - mondta Sebastian Kehl sportigazgató.

A szakmai stáb összetétele a következő hetekben válik véglegessé.

 


A német-horvát kettős állampolgárságú Terzic elődjének, Marco Rosénak azért kellett távoznia, mert bár a csapat második lett a Bundesligában, a nemzetközi porondon nem tudott sikereket elérni.

 

A dortmundiak játékoskeretéből már biztosan távozik Erling Haaland, aki a Manchester City csatára lesz, de érkezik Niklas Süle, Nico Schlotterbeck, Karim Adeyemi és Salih Özcan is.

Borítókép: Facebook.com/ BVB 

Videók