Real Madrid vagy Barcelona? Haaland minden ajánlatot meghallgat

Délelőtt Barcelonában, délután Madridban tárgyalt Haaland édesapja és menedzsere.


A Borussia Dortmundban játszó norvég válogatott labdarúgó, Erling Haaland édesapja, Alf Inge Haaland és menedzsere, Mino Raiola a délelőtti órákban Barcelonában, délután pedig már Madridban tárgyalt.

A katalán városban az FC Barcelona közelmúltban megválasztott elnöke, Joan Laporta két órán keresztül egyeztetett a két személlyel. Utóbbiak azt követően különgéppel a spanyol fővárosba repültek, ahol a José Ángel Sánchez klubigazgató által vezetett Real-küldöttség fogadta őket. A nemzetközi sportsajtó egybehangzó információi szerint a téma mindkét megbeszélésen Haaland dortmundi helyzete, valamint (közel)jövője volt, továbbá az, hogy a támadót megszerezni kívánó sztárklubok közül a két neves spanyol egylet milyen ajánlattal képes előrukkolni.


Fotó: DAX Images/NurPhoto via Getty Images

Michael Zorc dortmundi sportigazgató kifejtette: Haalandot szerződés köti hozzájuk, és ezzel kapcsolatban "nagyon nyugodt". Még a délelőtti, barcelonai hírhez annyit fűzött hozzá: a maga részéről semmi kivetnivalót nem lát abban, ha két úriember a Földközi-tenger partján élvezi a napsütést. A 20 éves Haaland a 2019/20-as idény közepén váltott klubot, és hagyta el az RB Salzburgot a Dortmund kedvéért. A németeknél azóta 49 tétmérkőzésen 49 gólt szerzett, a most zajló szezonban 31/33 a mérlege. Dortmundi szerződése 2024 nyaráig él, de a nemzetközi sajtó úgy tudja, hogy 2022 nyarán fix 75 millió euróért (27,1 milliárd forintért) kivásárolható. Ezt az információt a német klub eddig még nem erősítette meg, ugyanakkor a Dortmund másfél éve egy hasonló kivásárlási záradéknak köszönhetően 20 millió euróért szerezte meg a már akkor is sokkal értékesebbnek tartott norvég futballistát.

Az elkövetkezendő évtized, a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi utáni időszak egyik szupersztárjának tartott Haaland értékét a transfermarkt.de oldal jelenleg 110 millió euróra taksálja.

Borítókép: Lars Baron/Getty Images

Videók