Reagált a Bayern a Harry Kane-pletykákra

Más irányba indulnak el, ahogy a sportigazgató fogalmazott.


A bajorokat többször is összeboronálták az angol csatárral, ám Salihamidzic tiszta vizet öntött a pohárba.

Robert Lewandowski távozását követően a legtöbben arra számítottak, hogy a Bayernnek igazolnia kell egy középcsatárt, ugyanis a jelenlegi keretben nincs minőségi és megbízható pótlása a lengyelnek.

Habár konkrét ajánlat vagy érdeklődés sosem volt, erre a posztra a lapok Harry Kane-t tartották a legesélyesebbnek. Az angol válogatott csapatkapitányának 2024-ben jár le a szerződése Londonban, a hosszabbításról szóló tárgyalások pedig napirenden vannak a Tottenhamnél.

Salihamidzic-et is megkérdezték az újságírók a Kane-ügyról, aki elmondta, sosem volt opció náluk az angol.

„Ezek csak pletykák. Más irányba indulunk el. Jól láthattuk, hogy a Manchester City és a Liverpool is képes volt éveken keresztül jó teljesítményt nyújtani klasszikus 9-es nélkül.”

A Bayernnek nagy huzavonát követően végül el kellett engednie Lewát, azonban a sportigazgató szerint van elég minőségi támadójátékosuk, hogy betöltsék a lengyel által maga mögött hagyott űrt.

Szerződtették Sadio Manét a Liverpooltól, illetve Serge Gnabryt is sikeresen megtartották.

„Négy szinte azonos minőségű játékost tudnánk becserélni a támadó pozíciókra. Ritkaságszámba megy Európában egy ilyen minőségi támadósor. Most az edző dolga, hogy jól bánjon velük.”

Teljesen érthető, hogy a Bayern nem hajszol mindenáron egy sztárcsatárt, ugyanis jelentős összegeket hagytak már így is a piacon idén. Leigazolták Matthijs De Ligtet, Mazraouit, Gravenberchet és a fiatal Mathys Telt is. Ezzel a klub több, mint 137 milliót költött a nyáron.

Fotó:  Tottenham Hotspur FC/Tottenham Hotspur FC via Getty Images

Videók