Rasszista megnyilvánulása miatt a Hertha elküldte Jens Lehmannt

Hiába kért bocsánatot.


Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak.

Az egyesület befektetőjének, Lars Windhorstnak az egyik szóvivője szerdán közölte, hogy a Windhorst által irányított cég felbontotta az 51 éves szakemberrel kötött tanácsadói szerződést, ezzel Lehmann a Herthánál elfoglalt pozíciójából is távozott.

A 61-szeres válogatott ex-futballista egy évvel ezelőtt Jürgen Klinsmann helyére érkezett Windhorst cégéhez, és ezzel a berlini klub felügyelő bizottságába.

Az ügy előzménye, hogy a Sky televízió szakértőjeként dolgozó, 12-szeres német válogatott Dennis Aogo az Instagramon megosztott egy Whatsapp-üzenetet, amelyben Lehmann Aogóra utalva azt írta: "Dennis a ti fekete emberetek, hogy meglegyen a kvóta?".


 

 

Lehmann később a Twitteren bocsánatot kért az üzenet miatt, de a helyzetén ez már nem változtatott.

"A Hertha BSC távol tartja magát a rasszizmus minden formájától, az ilyen kijelentések pedig egyáltalán nem felelnek meg azoknak az értékeknek, amelyekért klubunk kiáll és aktívan kampányol" - kommentálta a történteket Werner Gegenbauer, a Hertha elnöke.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC a Bundesligában a kiesés elkerüléséért küzd.

Borítókép: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Videók