Ősi riválisához látogat a Dortmund

Sallaiék Gulácsiék ellen játszanak a Bundesligában.


A magyar válogatott játékosokat is foglalkoztató csapatok közül a hatodik Freiburg az ötödik RB Leipziget fogadja a német labdarúgó-bajnokság hétvégi kilencedik fordulójában, melynek során a Ruhr-vidéki rangadón a hetedik Schalke a negyedik Borussia Dortmundot látja vendégül.

A Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburg egyelőre várakozáson felül szerepel, és bár az idegenbeli mérlege jobb, mint a hazai, a Leipzig tavaly kellemes ellenfél volt a számára. A két együttes az élvonalban eddig hatszor találkozott, Freiburgban pedig az előző naptári évben mindkét meccset megnyerte a hazai csapat, amely csupán egyszer, 2016 novemberében maradt alul otthon a lipcseiekkel szemben.

A kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt is foglalkoztató Leipzig ugyanakkor ebben az idényben inkább idegenben szerepel jól, négy találkozóból hármat megnyert, és csak egyszer ért el döntetlent. A lipcsei együttes ezzel egyelőre a liga legjobb vendégmérlegét tudhatja magáénak, és mivel a bajnoki élmezőny nagyon szoros, egy freiburgi siker sokat érhet a számára.
Szombat délután rendezik a Ruhr-vidéki rangadót is, amelyen a Schalke az előző szezonban ezüstérmes Dortmundot fogadja. A Borussia vendégként három mérkőzés óta nyeretlen a Bundesligában, míg a gelsenkircheniek az eddigi négy hazai bajnoki meccsükön csak egyszer kaptak ki, mégpedig a címvédő Bayern Münchentől. A Schalke ráadásul kipihentebb lesz, mivel a Dortmund szerda este Bajnokok Ligája csoportmérkőzést játszott Milánóban, ahol 2-0-ra kikapott az Internazionalétól.

A meglepetésre listavezető, de az elmúlt hétvégén Dortmundban 1-0-ra alulmaradt Borussia Mönchengladbach ezúttal a vasárnapi zárómeccsen lép pályára, és a nyolcadik Eintracht Frankfurtot látja vendégül. A Gladbachhal azonos pontszámmal második és egyedüliként veretlen Wolfsburg a 16., és idegenben nyeretlen Augsburgot fogadja, míg a címvédő Bayern Münchenhez szombaton délután az újonc Union Berlin látogat.

A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató, utolsó előtti Mainz arénájában a forduló nyitómérkőzésén a 15. Köln vendégeskedik.

Bundesliga, 9. forduló:

péntek:
FSV Mainz 05-1. FC Köln 20.30

szombat:

Bayern München-Union Berlin 15.30
SC Freiburg-RB Leipzig 15.30
Hertha BSC-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
SC Paderborn-Fortuna Düsseldorf 15.30
FC Schalke 04-Borussia Dortmund 15.30
Bayer Leverkusen-Werder Bremen 18.30

vasárnap:
VfL Wolfsburg-FC Augsburg 15.30
Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt 18.00

Az állás:
1. Borussia Mönchengladbach 8 15- 7 16 pont
2. VfL Wolfsburg 8 11- 5 16
3. Bayern München 8 22-10 15
4. Borussia Dortmund 8 20-11 15
5. RB Leipzig 8 16- 8 15
6. SC Freiburg 8 15- 9 14
7. Schalke 04 8 14- 9 14
8. Eintracht Frankfurt 8 14-10 14
9. Bayer Leverkusen 8 12-11 14
10. Hertha BSC 8 13-13 11
11. TSG 1899 Hoffenheim 8 8-11 11
12. Werder Bremen 8 13-17 9
13. Fortuna Düsseldorf 8 10-14 7
14. 1. FC Union Berlin 8 8-13 7
15. 1. FC Köln 8 8-16 7
16. FC Augsburg 8 10-21 6
17. FSV Mainz 05 8 7-18 6
18. SC Paderborn 8 9-22 1

Borítókép: Martin Rose/Bongarts/Getty Images

Videók