Német foci: 18 éves magyart igazolt a negyedosztályú klub

A Grund FC 27 éves történetében először fordul elő, hogy egy külföldi klub profinak szerződteti a rákoshegyi egyesület tehetségét.


Az 1994-es születésű Torkos Attilát a német Regionalligában szereplő, saját csoportját vezető, RB Leipzig igazolta át, s kötött vele másfél éves megállapodást. A ifikorú támadó játékengedélye már meg is érkezett Németországba, így Torkos Attila vasárnap, az Union Berlin II ellen akár be is mutatkozhat új csapatában.

„Attilát előbb a Cottbus hívta próbajátékra, ahol tetszett is a szakmai stábnak, de közben adódott a lipcsei lehetőség, ami mindenki számára előnyösebb volt. A Leipzig szakvezetését egy edzőmérkőzésen győzte meg, és végül másfél éves profi szerződést kapott. Nagy lehetőség ez a számára, ami komoly kihívás is egyben, ugyanakkor reméljük, nem a Leipzig lesz a végállomás a karrierjében. Attilának remek a fizikuma, magas, gyors, jól fejel, és az egyérintős játékban is ügyes – véleményem szerint fekszik majd neki a német futball stílusa. Büszkék vagyunk rá, és egyben elégedettek, mert Attila esete is bizonyítja: magas szintű képzést kap az a körülbelül hatszáz gyerek, aki nálunk sportol.” - mondta idősebb Buzsáky Ákos, a Grund FC vezetője.

Mint ismeretes korábban is adott már profi labdarúgókat Magyarországnak. Buzsáky Ákos az MTK-ból került külföldre, Petneházy Márk pedig annak idején amatőr szerződést kapott Plymouthban, mindketten a Grund FC-ben nevelkedtek.

További érdekes átigazolási hírek és pletykák.

Videók