Nagyon fájt a VfB Stuttgartnak a 6-0.

Meg a 23-ból csak négy győzelem. Szélnek is eresztették az edzőt.


A német labdarúgó-élvonalban szereplő VfB Stuttgart szombaton késő este menesztette Markus Weinzierl vezetőedzőt és szakmai stábját.

A tavaly októberben kinevezett trénernek azért kellett távoznia, mert csapata 6-0-ra kikapott az Augsburg otthonában, és négy fordulóval a bajnokság vége előtt az osztályozót jelentő 16. helyen áll a tabellán.

 

(Photo by TF-Images/Getty Images)

Thomas Hitzlsperger sportigazgató elmondta, a mostani idényt mindenképpen Weinzierl irányításával akarták befejezni, de a csalódást keltően súlyos vereséget és a kiábrándító játékot követően kénytelenek voltak átértékelni álláspontjukat, hogy elkerüljék a kiesést.

Weinzierl a hetedik forduló után Tayfun Korkuttól vette át a Stuttgart irányítását, de 23 meccséből mindössze négyet nyert meg. Utódja a szezon végéig Nico Willig, az U19-es csapat edzője lett. 

Videók