Metzeldernél elgurult a gyógyszer – kitálalt

Christoph Metzeldert, a Schalke 04 védőjét olyannyira megviseli csapata gyengélkedése, hogy pszichológus segítségét vette igénybe.


A nyáron a Real Madridtól szerződtetett védőt rosszul érintette, hogy bűnbaknak kiáltották ki a gárda rossz kezdése miatt, ezért fordult szakemberhez.

A Schalke jelenleg utolsó előtti a tabellán, és mindössze négy pontot gyűjtött hét forduló alatt. A szurkolók elégedetlensége így érthető, a játékos csupán azt nem érti miért csak neki szólt a drukkerek nem tetszése. „Nem tudtam irányítani a viselkedésemet. Össze-vissza kavarogtak a gondolatok a fejemben, és ez meggátolt abban, hogy gyorsan reagáljak bizonyos szituációkban.” - mondta a védő a Sport Bild magazinnak. „ Most egy sport-pszichológus segít kezelni ezeket a helyzeteket.”- tette hozzá a Real Madridtól  nyáron szerződtetett Metzelder.

A játékost egyébként a média is kikezdte, amit szintén nem tart igazságosnak a 29 éves futballista. Szerinte a csapat teljesítményéért az egész együttes okolható, nem pedig egy-egy játékos. „Az egész gárda, messze maga alatt teljesít. Nem segítjük egymást eleget a pályán. Tavaly mindenki azért küzdött, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk, most úgy veszem észre mindenki azon van, hogy jövőre ne kelljen...Csak együtt találhatunk kiutat ebből a helyzetből.”- zárta mondandóját Metzelder.

Videók