Kirúgták az Augsburg edzőjét

Heiko Herrlich utódja Markus Weinzierl lesz, aki korábban négy éven keresztül volt a bajor csapat edzője.


A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Augsburg vezetősége menesztette Heiko Herrlich vezetőedzőt.

A klub hétfőn jelentette be a tréner távozását, egyúttal azt is közölte, hogy helyét Markus Weinzierl veszi át, aki korábban már volt a csapat edzője.

"A jelenlegi helyzet elemzését követően arra a következtetésre jutottunk, hogy váltásra van szükségünk a vezetőedzői poszton" - mondta Stefan Reuter sportigazgató.

Augsburgból azután kellett Herrlichnek távoznia, hogy az együttes a legutóbbi fordulóban kikapott az 1. FC Kölntől, ezzel négy pontra csökkent az előnye a kölniekkel szemben, akik jelenleg a 16., osztályozós pozíciót foglalják el.

 

Utóbbiak a vesztett pontok tekintetében az utolsó előttiek, mivel a Dárdai Pál vezette Hetha BSC három mérkőzéssel kevesebbet játszott, és csak három pontra van a Kölntől.

Herrlich tavaly március óta irányította az Augsburgot, az új tréner, Weinzierl pedig 2012 és 2016 között volt a csapat vezetőedzője.

 

Borítókép: 

Videók