Jön a Klassiker, Szoboszlaiék a fővárosban szereznék meg első idegenbeli győzelmüket

A Dortmund 2018 novembere után nyerne ismét.


A címvédő és listavezető Bayern München szombat este a Borussia Dortmundhoz látogat a német labdarúgó-bajnokság hétvégi, 14. fordulójának rangadóján, azonban kérdéses, hogy mennyi néző lehet majd a lelátón a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt.

Németországban csütörtökön tárgyalnak arról a kormánytagok és a tartományi vezetők, hogy a sportrendezvényeken legfeljebb mennyi szurkoló vehet majd részt a következő hetekben, miután az ország a koronavírus negyedik hullámával küzd.

A müncheni és a dortmundi együttes összecsapása ettől még nagy téttel bír, a sorozatban 10. bajnoki címére hajtó bajor sztáralakulatnak ugyanis a hazai élvonalban a Borussián kívül nincs komoly riválisa. A Dortmund most egy ponttal van lemaradva a Bayerntől, és az eddigi hét hazai Bundesliga-összecsapását kivétel nélkül megnyerte. Ha ezt a sorozatot a München ellen is sikerülne folytatnia, akkor az élre állna és lépéselőnybe kerülne a címvédővel szemben.

A Dortmund ugyanakkor komoly sérüléshullámmal küzd, többek között Thorgan Hazard, Jude Bellingham, Raphael Guerreiro, Marcel Schmelzer, valamint a nagy tehetségnek kikiáltott, 17 éves Youssoufa Moukoko sem lehet majd bevethető. Néhány hiányzó a münchenieknél is lesz, a karanténban lévő Joshua Kimmich, valamint a vádlisérüléssel küzdő Marcel Sabitzer pótlása azonban a kifejezetten mély kerettel rendelkező Bayernnek nem jelenthet gondot.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, a Dortmundnak 2018 novembere óta nem sikerült legyőznie a Bayernt a Bundesligában, sőt, még döntetlent sem ért el riválisa ellen. A müncheniek a mostani idényben kétszer kaptak ki a bajnokságban, előbb otthon a Frankfurttól, majd november 19-én, nagy meglepetésre az Augsburg vendégeként. A jövő heti Bajnokok Ligája csoportmeccsekkel különösebben már egyik együttesnek sem kell foglalkoznia, a Bayern biztos csoportelsőként már nyolcaddöntős, a Dortmund pedig az utolsó forduló eredményeitől függetlenül az Európa-ligában folytatja tavasszal.

A magyar válogatott futballistákat foglalkoztató együttesek közül a nyolcadik RB Leipzig a péntek esti nyitómeccsen az Union Berlinhez látogat. Gulácsi Péter és Willi Orbán koronavírus-fertőzéssel küzd, Szoboszlai Dominik viszont várhatóan bevethető lesz a lipcsei csapatban. A Sallai Rolandot foglalkoztató, negyedik Freiburg a fordulót záró vasárnap esti meccsén Mönchenladbachban szerepel, míg Szalai Ádám és a Mainz a Wolfsburgot fogadja szombaton. A Novothny Somát is a soraiban tudó Bochum ezúttal az Augsburg vendége lesz, míg a Dárdai Pál vezetőedző hétfőn menesztő Hertha BSC Stuttgartba utazik.

Bundesliga, 14. forduló:

péntek:

Union Berlin-RB Leipzig 20.30

szombat:

FC Augsburg-VfL Bochum 15.30
Arminia Bielefeld-1. FC Köln 15.30
1899 Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 15.30
Bayer Leverkusen-Greuther Fürth 15.30
FSV Mainz 05-VfL Wolfsburg 15.30
Borussia Dortmund-Bayern München 18.30

vasárnap:

VfB Stuttgart-Hertha BSC 15.30
Borussia Mönchengladbach-SC Freiburg 17.30

A tabella:

1. Bayern München 13 42-13 31 pont
2. Borussia Dortmund 13 33-19 30
3. Bayer Leverkusen 13 28-18 24
4. SC Freiburg 13 19-13 22
5. TSG Hoffenheim 13 27-20 20
6. Union Berlin 13 20-19 20
7. VfL Wolfsburg 13 15-17 20
8. RB Leipzig 13 24-16 18
9. FSV Mainz 05 13 17-14 18
10. 1. FC Köln 13 22-22 18
11. Borussia Mönchengladbach 13 18-18 18
12. Eintracht Frankfurt 13 16-17 18
13. VfL Bochum 13 12-20 16
14. Hertha BSC 13 13-27 14
15. VfB Stuttgart 13 18-23 13
16. FC Augsburg 13 12-22 13
17. Arminia Bielefeld 13 9-19 9
18. Greuther Fürth 13 11-39 1

Borítókép: Facebook.com/ Rb Leipzig 

Videók