Huszonkilenc évesen visszavonul a világbajnok német labdarúgó

André Schürrle 2014-ben nyerte meg a vb-trófeát.


Bejelentette visszavonulását André Schürrle, a németek 29 éves világbajnok labdarúgója.

Legutolsó klubja, a Borussia Dortmund szerdán közölte, hogy közös megegyezéssel felbontja Schürrle szerződését, amely jövő júniusig volt érvényben. Ezt követően a játékos pénteken közösségi oldalára posztolt rövid bejegyzésben hozta nyilvánosságra döntését, miszerint profi karrierjét befejezte. Hozzátette: nyitott arra, hogy új fejezetet nyisson az életében, és nagyon várja már az új kihívásokat

Schürrle a 2009/10-es idényben a Mainzban mutatkozott be a Bundesligában, majd 2011-ben a Bayer Leverkusenhez került, ahonnan 2013-ben a Chelsea-hez igazolt. Másfél évvel később visszatért a Bundesligába, ahol a VfL Wolfsburgot erősítette 2016 nyaráig, amikor Dortmundba szerződött.

Utóbbi gárdában azonban sorozatos sérülései miatt már nem tudott képességeinek megfelelően teljesíteni, az elmúlt két idényben az angol Fulhamnek, majd a Szpartak Moszkvának adták őt kölcsön. Legutóbbi tétmeccsét tavaly decemberben vívta az orosz csapatban.
Az 57-szeres válogatott Schürrle tagja volt a németek 2014-ben világbajnok és 2012-ben Európa-bajnoki bronzérmes együttesének. A Chelsea-vel angol bajnokságot, a Dortmunddal és a Wolfsburggal Német Kupát, utóbbival német Szuperkupát is nyert.

Borítókép: TF-Images/Getty Images

 

Videók