Haaland: Részemről mindent elmondtam

A norvég támadó szerint klubja nyomást gyakorol rá.


Erling Haaland szerint klubja, a Borussia Dortmund nyomást gyakorol rá a jövőjét illetően.

A norvég futballista a Sky által sugárzott interjúban kifejtette: nincs más hozzátennivalója a témához, mint amit korábban már elmondott.

"Sokat beszélnek rólam, de részemről mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban" - nyilatkozta.

A támadó a hónap elején azt mondta, hogy a Dortmund szeretné megtudni, mik a tervei a most zajló szezont követően, ő viszont kizárólag az előtte álló mérkőzésekre akar koncentrálni. A 21 éves, jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó csatár a legnagyobb európai egyesületek kívánságlistájának elején, többeknél mindjárt az első helyen szerepel - 2024-ig szóló szerződésében sajtóhírek szerint olyan kitétel van, miszerint idén nyáron 75 millió euróért (27 milliárd forintért) távozhat. A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke hangsúlyozta: semmiféle "ultimátumról" nincs szó, a játékos és a klub közötti problémák megoldódtak. December közepén a támadót képviselő ügynök, Mino Raiola úgy fogalmazott: "jó esély van arra", hogy Haaland 2022 nyarán távozik a német klubtól, utána pedig egy nagy egyesületben folytatja a karrierjét.

A futballistát szombaton, a Hoffenheim otthonában 3-2-re megnyert bajnoki meccs 63. percében kényszerű okokból le kellett cserélni. A sérüléssel kapcsolatban Haaland elmondta: jó állapotban érzi magát, ismét tudott edzeni, és "hamarosan" visszatér. Haaland 23 tétmérkőzésen húsz gólt szerzett a mostani idényben - a Bundesligában 14 meccsen 16-ot -, mindezt úgy, hogy a szezon első felében sérülés miatt tíz találkozót ki kellett hagynia. A Bundesliga második helyezettje legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor a Bayer Leverkusent fogadja.

Borítókép és fotók: Fabrizio Romano/Twitter

Videók