Elkeseredtek a szurkolók a kiesés miatt: Átléptek azonban egy határt

Szurkolók fenyegették a Schalke játékosait.


Szurkolók megfenyegették és a testi épségüket is veszélyeztették a labdarúgó német élvonalból kedden kiesett Schalke 04 játékosainak.

A klub szerdai közlése szerint az Arminia Bielefeld vendégeként elszenvedett vereséget követően a csapat visszautazott Gelsenkirchenbe, és a stadionnál a játékosok több szurkolói csoport tagjaival találkoztak, akik kérdőre vonták őket.

"A beszélgetés közben több olyan jelenleg még beazonosítatlan személy is akadt, akik egyértelműen átlépték azt a határt, melyen belül még tárgyalni lehet" - írta közleményében a csapat. - "Természetesen megértjük a kiesés miatt érzett elkeseredést és haragot, ám a klub azt semmilyen körülmények között nem tudja elfogadni, amikor játékosainak és dolgozóinak testi épsége veszélybe kerül."


Fotó: Fabian Strauch/picture alliance via Getty Images

A közlemény nem részletezte az incidenst, így nem tudni, hogy milyen verbális és fizikai erőszak történt. A hétszeres bajnok Schalke 04 története során negyedik alkalommal esett ki a német élvonalból, ugyanakkor ezt megelőzően legutóbb 1988-ban volt erre példa. Bajnokságot 1958 óta nem tudott nyerni a csapat, ám az elmúlt évtizedekben meghatározó együttese volt a Bundesligának, 2018-ban például a második helyen végzett.

Borítókép: Friso Gentsch/Frederic Scheidemann/Frederic Scheidemann/Getty Images

Videók