Élet-halál harc Berlinben - Bundesliga beharangozó

A Bundesliga zárófordulója előtt az egyetlen nyitott kérdés szinte már csak az, hogy a Hertha BSC vagy az 1. FC Köln búcsúzik az élvonaltól.


A Bayern Münchent fogadó, 16. - osztályozót érő - helyen álló Köln helyzete kedvezőbb, ugyanis két pont előnye van a fővárosiakkal szemben. Szintén nagy előny lehet a kölnieknek, hogy a Bajnokok Ligája és a Német Kupa döntőjére készülő münchenieknek ez a találkozó már semmit sem számít, mindenképpen a második helyen zárnak, így könnyen elképzelhető, hogy Jupp Heynckes több kulcsjátékosát pihenteti majd. A találkozó egyik érdekessége, hogy ez lesz a korábban a Bayernt is megjárt válogatott csatár, Lukas Podolski utolsó bajnoki mérkőzése a Köln színeiben, ugyanis a következő idényt már az Arsenal futballistájaként kezdi meg.



A Herthának mindenképpen le kell győzni hazai pályán a Hoffenheimet ahhoz, hogy elérje az osztályozót érő helyet. Amennyiben a Köln döntetlent játszik, a Hertha pedig nyer, akkor a gólkülönbség utóbbinak kedvez. Hajnal Tamás csapata, a következő idényben Európa Liga-induló Stuttgart a Wolfsburgot fogadja: a vendégek egy győzelem esetén még szintén elérhetik a második számú európai kupát, ám ehhez a Hannovernek hazai környezetben hibáznia kell a már kiesett Kaiserslautern ellen.

A már bajnok - 27 mérkőzés óta veretlen - Borussia Dortmund, ha hazai pályán legyőzi a Freiburgot, megdönti a Bayern München 1972-ben, valamint 1973-ban felállított - mai számítás szerint - 79 pontos rekordját.

Bundesliga, 34. forduló:

1. FC Köln - Bayern München, 15 óra 30
Augsburg - Hamburger SV, 15 óra 30
Borussia Dortmund-SC Freiburg, 15 óra 30
Hertha BSC - 1899 Hoffenheim, 15 óra 30
Hannover 96 - 1. FC Kaiserslautern, 15 óra 30
FSV Mainz 05 - Borussia Mönchengladbach, 15 óra 30
1. FC Nürnberg - Bayer Leverkusen, 15 óra 30
VfB Stuttgart - VfL Wolfsburg, 15 óra 30
Werder Bremen - FC Schalke 04, 15 óra 30

 

Videók