Döntetlen a "magyaros" rangadón

Dárdai Pál csapata, a Hertha harmadszor győzött zsinórban.


Sallai Roland csapata, a Freiburg, 1-1-es döntetlent ért el otthon a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipziggel a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában.

Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik a kezdőcsapatban kapott helyet a vendégeknél, míg a hazaiaknál Sallai kispados volt az első félidőben. Egyenlő erők küzdelmében a lipcseiek Emil Forsberg büntetőjével a 32. percben szerezték meg a vezetést. A tizenegyest érő szabálytalanságot Nkunkuval szemben követték el, akit Szoboszlai látványos sarkazással játszott meg a tizenhatos vonalánál középen.

A második felvonásra érkezett a Freiburg magyar támadója, aki nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe, amelyben mindkét együttes győzelemre játszott és a támadójátékot erőltette. A Freiburg egyenlítését követően - ami a dél-koreai Dzsong Vu Jong érdeme volt - Sallai Orbánnal ütközött, majd a földre került.

A játékot rövid ápolás után folytatta ugyan, de nem maradhatott végig a pályán, öt perccel később lecserélték. A hajrában Szoboszlai helyett is érkezett egy társ a pályára, míg Gulácsi bravúrja is kellett ahhoz, hogy ne változzon az eredmény.

Novothny Soma győztes meccsen mutatkozott be a ligában, csapata, a Bochum 1-0-ra nyert a Greuther Fürth vendégeként. A magyar légiós a 93. percben állt be.
A Dárdai Pál irányította Hertha 2-1-re nyert Frankfurtban, a berliniek öt vereség mellett harmadszor győztek a szezonban.

Bundesliga, 8. forduló:

SC Freiburg-RB Leipzig 1-1 (0-1)
Eintracht Frankfurt-Hertha BSC 1-2 (0-1)
Borussia Dortmund-FSV Mainz 3-1 (1-0)
Greuther Fürth-VfL Bochum 0-1 (0-0)
Union Berlin-VfL Wolfsburg 2-0 (0-0)

később:

Borussia Mönchengladbach-VfB Stuttgart 18.30

pénteken játszották:

Hoffenheim-1. FC Köln 5-0 (1-0)

vasárnap játsszák:

Bayer Leverkusen-Bayern München 15.30
FC Augsburg-Arminia Bielefeld 17.30

 

Borítókép: Facebook.com/ Rb Leipzig 

Videók