Dárdaiék betliztek a büntetőpárbajban

Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC tizenegyesek után esett ki a Borussia Dortmund otthonában a labdarúgó Német Kupából.


Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, de a Hertha az első félidő második felében kijött a szorításból és egy ellentámadás végén, Salomon Kalou révén megszerezte a vezetést.
 
A szünet után kapujához szögezte a berlini együttest a Dortmund, Marco Reus találatával gyorsan egyenlített, majd egymás után vezette veszélyes akcióit. Szabálytalanságokkal igyekezett tördelni a játékot a Hertha, és annyiban sikerrel járt, hogy a rendes játékidőben már nem esett több gól, ahogyan a hosszabbításban sem.
 
A tizenegyesek során a berliniek közül hárman is hibáztak, így a Borussia 3-2-re megnyerte a párharcot és a nyolc közé került.
 
 
 
„Ibisevic és Plattenhardt nagyon hiányoztak a végén, ők biztos rúgtak volna, de ez van. Büszke vagyok a csapat teljesítményére, ugyanakkor nagy hiba volt, hogy ennyire álmosan kezdtünk a második félidőben. Sok sikert kívánnok a Dortmundnak a továbbiakban” – mondta Dárdai.
 
 
 
Bebizonyították, miben jobb Szalai a Bayern géniuszánál " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci
 
 
A harmadosztályú Sportfreunde Lotte az élvonalbeli Werder Bremen és Bayer Leverkusen után ezúttal a másodosztályú 1860 München együttesét búcsúztatta.
 
 
Német Kupa, nyolcaddöntő:
 
Borussia Dortmund-Hertha BSC 1-1 (0-1, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 3-2
SV Sandhausen (II.)-FC Schalke 04 1-4 (0-3)
Sportfreunde Lotte (III.)-1860 München (II.) 2-0 (1-0)
Hannover 96 (II.)-Eintracht Frankfurt 1-2 (0-0)
 
kedden játszották:
 
Astoria Walldorf (IV.)-Arminia Bielefeld (II.) 1-1, tizenegyesekkel: 4-5
Hamburger SV-1. FC Köln 2-0 (1-0)
Bayern München-VfL Wolfsburg 1-0 (1-0)
Greuther Fürth (II.)-Borussia Mönchengladbach 0-2 (0-1)
A továbbjutásról egy mérkőzés döntött.
 

Videók