Dárdai Pál csapata akár a dobogóra is kerülhet

A Hertha BSC dobogós helyen zárhatja a Bundesliga 13. fordulóját. Persze ehhez az kell, hogy legyőzze a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimet, és hogy a további eredmények is kedvezzenek a berlini csapatnak.


 

Az előző idényben a kiesés ellen küzdő berliniek az új évadban eddig remekül teljesítenek, hiszen a negyedik helyen állnak. Vasárnap a magyar válogatott csatár, Szalai Ádám együttesét, a kiesőhelyen álló Hoffenheimet fogadják. Ha ezen a találkozón a várakozásoknak megfelelően hazai siker születik, a tabellán pillanatnyilag harmadik Wolfsburg pedig szombaton nem győzi le a vendég Werder Brement, akkor Dárdai klubja a harmadik helyre kerül.

 
A hét folyamán a Hertha két játékosa, Alexander Baumjohann és Sebastian Langkamp kisebb sérüléssel küszködött, de a magyar edző reméli, hogy mindketten pályára léphetnek vasárnap.
 
A második helyen álló Borussia Dortmund a 13. kör péntek esti nyitómeccsén a magyar válogatott Stieber Zoltánt is foglalkoztató Hamburger SV otthonába látogat, a címvédő müncheniek pedig szombat este a Schalke 04 vendégei lesznek. A hat bajnoki forduló óta nyeretlen gelsenkircheniek legutóbb 2011-ben, odahaza pedig 2010-ben tudták legyőzni a Bayernt.
 
A Német Labdarúgó Liga (DFL) és a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) bejelentése alapján már szerdán biztossá vált, hogy lehetőleg minden mérkőzést megrendeznek az élvonal 13. fordulójában. A DFL a terrorfenyegetettségre reagálva közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy minden városban a klubok biztonsági szolgálatai - az illetékes állami és szövetségi hatóságokkal való egyeztetés után - döntenek az adott meccs megrendezéséről.
 
Bundesliga, 13. forduló:
 
péntek:
Hamburger SV-Borussia Dortmund 20.30
 
szombat:
Borussia Mönchengladbach-Hannover 96 15.30
VfL Wolfsburg-Werder Bremen 15.30
VfB Stuttgart-FC Augsburg 15.30
Eintracht Frankfurt-Bayer Leverkusen 15.30
1. FC Köln-FSV Mainz 05 15.30
FC Schalke 04-Bayern München 18.30
 
vasárnap:
Hertha BSC-1899 Hoffenheim 15.30
FC Ingolstadt 04-Darmstadt 98 17.30

Videók