Dárdai megkínozza norvég játékosait

A Herthát vezető Dárdai Pál keze alatt két norvég válogatott, Per Skjelbred középpályás és Rune Jarstein kapus is játszik. A vasárnapi Eb-pótselejtező sorsolásának ismeretében a helyzet a német sajtónak is ziccer volt, de Dárdai azonnal vette a lapot.


A Berliner Kurier újságírója hozta fel a témát Dárdai sajótájékoztatóján, ám a magyar válogatott korábbi kapitánya azonnal riposztolt. 

 
„Egyértelmű, hogy mit fogok csinálni. Per mostantól napi három edzésen vesz részt, Runéval meg homokzsákokat cipeltetek majd, úgy legyen nagy legény a kapuban! A pótselejtezőre teljesen készen lesznek, ezt ígérhetem" – viccelődött Dárdai, aki – hogy minden félreértést elkerüljön - külön hangsúlyozta, hogy természetesen csak bolondozik.
 
Per Skjelbred egyébként korábban kijelentette, hogy örül a sorsolásnak, mert a magyar válogatott a legkönnyebb ellenfél.
 
„Tényleg ezt mondta volna? Én nem egészen így gondolom, de ebbe nem szeretnék belemenni. Maradjunk abban, hogy ötven-ötven százalék esélyt látok mindkét csapat számára" – zárta le a sajtótájékoztatót Dárdai.

Videók