Bundesliga: lángoló lelátó, szurkolók a pályán, 30 perc hosszabbítás - kiesett a Hertha

Botrányos véget ért a Fortuna Düsseldorf - Hertha Berlin német bajnoki osztályozó mérkőzés, miután előbb a fővárosi szurkolók gyújtogattak a lelátón, majd a hazai drukkerek rohantak be a gyepre.


Botrányos véget ért a Bundesliga utolsó idei mérkőzése: az osztályozó visszavágóján a Hertha ultrái nehezen viselték, hogy csapatuk rögtön a feljutás után visszapottyan a másodosztályba, ezért a Fortuna Düsseldorf elleni visszavágón gyújtogatni kezdtek a lelátón.

Ennek köszönhetően a játékvezető hét (!) perces ráadást rendelt el, amit azonban nem sikerült elsőre végigjátszani, mivel a 97. percben a hazai szurkolók úgy gondolták, ők a pályán ünnepelnek a kedvencekkel - a találkozónak ekkor hivatalosan még nem volt vége.

A játékvezető, Wolfgang Stark azonnal az öltözőbe menekült, a játékosok szűk negyed óra elteltével tették ugyanezt, így az utolsó néhány másodpercet csak jó fél órával később tudták lejátszani.

A 2:2-es eredménnyel a Düsseldorf lehetett boldogabb, mivel így feljutott a Bundesligába, míg a Hertha a másodosztályban folytathatja ősszel.

Bundesliga, osztályozó, visszavágó

Fortuna Düsseldorf - Hertha Berlin 2-2
Gól: Beister (1.), Jovanovics (59.), ill. Ben-Hatira (23.), Raffael (85.)
Piros lap: Ben-Hatira (55.)
Összesítésben: 4-3 a Düsseldorf javára

 

Videók