Bundesliga: idegenben játszanak a "magyar” csapatok - előzetes és műsor

Kivétel nélkül idegenben mérkőznek a magyar légiósokat foglalkoztató Bundesliga-együttesek a német labdarúgó-bajnokság e hét végi, nyolcadik fordulójában.


A válogatott vb-selejtezőin is szerepet kapott, és nem mellesleg igen jól teljesítő - az észtek elleni tallinni meccsen (0-1) a győztes gólt jegyző - Hajnal Tamás klubcsapatával, az alsóházban tanyázó Stuttgarttal a zárómérkőzést vívja vasárnap a tizedik Hamburg otthonában, s a gárdának feltétlenül "pontos" teljesítményre van szüksége, ha el akarja kezdeni a felkapaszkodást a tabellán.

A kedden a törökök felett aratott 3-1-es diadalból egy remek góllal is részt vállaló Szalai Ádám német együttesével, a tizenegyedik Mainzzal a hetedik Leverkusenhez látogat.

Az exválogatott Huszti Szabolcs - akit az első öt fordulóban háromszor választottak meg a legjobb játékosnak - izomsérülés miatt több mint egy hét pihenőre kényszerült, de keddtől már edzésbe állt, így elvileg semmi akadálya nincs, hogy az ötödik helyet elfoglaló Hannover hadba vesse a középpályást a második pozíciót a magáénak tudó Frankfurt otthonában.

A Bundesliga pontvadászatának negyedik magyarja, Stieber Zoltán a forduló pénteki nyitómeccsén érdekelt, ekkor lép pályára az őt foglalkoztató, pillanatnyilag utolsó előtti Fürth a szintén a kiesési zónában "állomásozó", tizenharmadik Hoffenheim vendégeként.

Az éllovas, és eddigi mind a hét mérkőzését megnyerő Bayern München a hetedik Düsseldorfnál igyekszik fenntartani makulátlan mérlegét, míg a bajnoki címvédő, jelenleg negyedik Dortmund szintén szombaton hazai környezetben fogadja a tabellán éppen előtte harmadik Schalkét, amelyet győzelem esetén meg is előzne.

LABDARÚGÁS
Bundesliga, 8. forduló
péntek:
1899 Hoffenheim - SpVgg Greuther Fürth 20:30
szombat:
Borussia Dortmund-FC Schalke 04 15:30
Bayer Leverkusen-FSV Mainz 05 15:30
VfL Wolfsburg-SC Freiburg 15:30
Eintracht Frankfurt-Hannover 96 15:30
Fortuna Düsseldorf-Bayern München 15:30
Werder Bremen-Bor. Mönchengladbach 18:30
vasárnap:
FC Nürnberg-FC Augsburg 15:30
Hamburger SV-VfB Stuttgart 17:30

Videók