Bundesliga: a BL-ért harcoló csapatok nyitják a fordulót - előzetes, műsor

A pénteki nyitómérkőzés, az egyaránt Bajnokok Ligája szereplésért harcoló Freibug és Frankfurt találkozója ígéri az egyik legnagyobb csatát a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.


A Bundesliga tavaly óta négy csapatot küldhet a legrangosabb európai klubsorozatba, így a negyedik helyen álló Frankfurt és az ötödik Freiburg meccse nagyon fontos állomása lehet az utolsó BL-pozícióért folyó küzdelemnek.

A frankfurtiak három ponttal állnak a pénteki házigazdák előtt a tabellán, s győzelmükkel nagyon komoly előnyre tehetnének szert egyik nagy riválisukkal szemben, míg fordított esetben még az eddigieknél is jobban összerázódhat a BL-ért küzdők mezőnye.

A negyedik helyre szintén odaérhet Szalai Ádám csapata, a hetedik Mainz, mely a Frankfurttól öt, a Freiburgtól és a hatodik Hamburgtól pedig csupán két ponttal van csak elmaradva. A szezonban eddig 12 gólt szerzett válogatott támadó és együttese azt a Wolfsburgot fogadja szombaton, mely nyolc hellyel, viszont csak hat ponttal van mögötte.

Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás csapata nagyon nehéz forduló elé néz, legfőképp azért, mert a Hannover (8.) és a Stuttgart (12.) még az Európa Ligában szerepel csütörtök este, a bajnokságban pedig már szombat délután játszania kell. Előbbi a Hamburgot fogadja, utóbbi pedig a Nürnberget (14.).

A Varga Józsefet eltiltás, Stieber Zoltánt pedig sérülés miatt nélkülöző sereghajtó Fürth a harmadik Bayer Leverkusent látja vendégül, míg a listavezető Bayern Münchennél a Werder Bremen (11.) vendégeskedik.

LABDARÚGÁS
Bundesliga, 23. forduló:
péntek:
SC Freiburg-Eintracht Frankfurt 20.30
szombat:
Bayern München-Werder Bremen 15.30
FC Augsburg-Hoffenheim 15.30
FSV Mainz-VfL Wolfsburg 15.30
Hannover 96-Hamburger SV 15.30
VfB Stuttgart-Nürnberg 15.30
Schalke 04-Fortuna Düsseldorf 18.30
vasárnap:
Borussia Mönchengladbach-Borussia Dortmund 15.30
Greuther Fürth-Bayer Leverkusen 17.30

A bajnokság állása: 

 

 

Videók