A Sporting ellen nem számíthat középpályására a Borussia Dortmund

A belga játékos elkapta a koronavírust.


Thorgan Hazardnak pozitív lett a legutóbbi koronavírustesztje, emiatt kihagyja csapata, a Borussia Dortmund e heti Bajnokok Ligája-mérkőzését.

A német klub közlése szerint a belga támadó vasárnap és hétfőn nem érintkezett csapattársaival, jelenleg pedig házi karanténban van.

A dortmundiak közleménye kitér rá, hogy az első csapat, valamint az U23-as együttes valamennyi játékosa, továbbá a szakmai stáb összes tagja "százszázalékosan oltott", illetve átesett a betegségen, így nincs szükség további karanténintézkedésekre.

A Borussia szerdán Lisszabonban lép pályára a Sporting ellen. Mindkét csapat hatpontos négy forduló után, vagyis komoly tétje lesz az összecsapásuknak. Csoportjukban az Ajax 12 ponttal már továbbjutott, a Besiktas pedig még pont nélkül áll.

Borítókép: Facebook.com/Borussia Dortmund

Videók