A Freiburgnál már az új stadionban kezdenék a szezont

A sportigazgató bízik benne, hogy időben beköltözhet a csapat.


A magyar válogatott Sallai Roland csapatánál, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburgnál bíznak abban, hogy az új stadion időben elkészül és a Bundesliga következő szezonjának rajtjára már birtokba veheti az együttes.

Oliver Leki gazdasági vezető pénteken úgy nyilatkozott, mindent megtesznek azért, hogy valamennyi akadály időben elháruljon, és a csapat az első fordulótól az arénában fogadhassa az ellenfeleit.

"Remélhetőleg időben beköltözhetünk. Éjjel-nappal keményen dolgozunk, hogy már az első meccsen ott lehessünk"
- mondta a sportvezető.

Leki azt is elárulta, hogy egyelőre még nincs meg a stadion neve, s névadó szponzort keresnek.

A bajnokság előző kiírásában a Freiburg a tizedik helyen zárt.

Borítókép:  Matthias Hangst/Bongarts/Getty Images

Videók