A Bayern most Husztiékat verte agyon - Bundesliga-eredmények

A Bundesliga 30. fordulójában folytatta szenzációs szereplését a Bayern München, amely ezúttal a Huszti Szabolcsot nélkülöző Hannovert ütötte ki 6-1-re. A Borussia Dortmund a Szalai Ádámmal felálló Mainzot verte.


A Bayern München ezúttal Hannoverbe utazott egy kis focileckét adni. A vendéglátók a sérült Huszti Szabolcs nélkül fogadták a bajnokot, amely hálátlan vendég volt, hiszen már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert. 

A fordulás után folytatódott a henger, a Bayern meg sem állt hatig, miközben a Hannover csak a becsületgólt tudta megszerezni a hajrában. A bőradrágosoknál Claudio Pizarro duplája mellett egy gólpasszt is jegyzett. 

A Borussia Dortmund a Mainzot fogadta, melyben ezúttal nem kapott helyet kezdőként Szalai Ádám. A BVB-nek mindössze fél percre volt szüksége a vezetés megszerzéséhez, ekkor Reus talált a hálóba. 

A Mainz becsülettel küzdött, az 57. perctől immár Szalai Ádámmal a soraiban, de nem tudott betalálni a Borussia hálójába, ellenben Lewandowski a 87. percben bebiztosította a hazai sikert. 

A Bayern Münchenhez hasonlóan gólparádét rendezett a Bayer Leverkusen is, amely a Hoffenheim koporsójába vert bele öt szöget. 

LABDARÚGÁS
Bundesliga, 30. forduló:
Bayer Leverkusen-1899 Hoffenheim 5-0 (2-0)
Gólszerző: Kiessling 16., 65., Schürrle 31., 69., Reinartz 79.
Hamburger SV-Fortuna Düsseldorf 2-1 (2-1)
Gólszerző: van der Vaart 14., 20. ill. Chahin 34.
Hannover 96-Bayern München 1-6 (0-3)
Gólszerző: Hoffman 84. ill. Stindl 16. - öngól, Ribéry 23., Gómez 40., 62., Pizarro 71., 86.
Borussia Dortmund-FSV Mainz 05 2-0 (1-0)
Gólszerző: Reus 1., Lewandowski 87.)
Eintracht Frankfurt-FC Schalke 04 1-0 (1-0)
Gólszerző: Russ 41.

 

Videók