Döntést kell hoznia Jude Bellinghamnek

A jövője a tét.


 Hans-Joachim Watzke, a Dortmund vezérigazgatója elmondta, a katari világbajnokság után találkozót kezdeményeznek majd Jude Bellinghammel, ahol a fiatal angolnak döntenie kell a jövőjéről, írja a GOAL.

A Dortmund tisztában van vele, hogy a világfutball egyik legfényesebben ragyogó gyémántja van a tulajdonukban, de ez nem újdonság számukra, hiszen nemrég adták el Erling Haalandot.

Már a norvég esetében is tisztán látszott, hogy a klubnál nem kúsznak-másznak senki után, mindenki számára egyértelművé tették, hogy egy játékos sem lehet fontosabb a klubnál.

Bellingham esetében ismét kemény döntések előtt állnak Dortmundban, az angol ugyanis hasonlóan nagy dobásként távozhat majd Németországból, mint Haaland.

Watzke a Bild-TV-nek adott interjújában hű maradt magához és a klub értékeihez:

„Úgy gondolom, a vb után le kell ülnünk beszélni vele, hogy mit akar valójában. Vele, a családjával, a hozzátartozóival és persze az ügynökével. Azt szeretnénk ha megmondaná, hogy maradni szeretne, vagy távozni. Bárhogy is lesz, nyugodtan és észszerűen fogunk vele értekezni a továbbiakról.”

„Nem kell úgy tennünk, mintha nem lenne nap mint nap téma a távozása. Ha a legnagyobb klubok jönnek érte, sajnos anyagilag esélytelen, hogy felvegyük a versenyt velük. Jude egy csodálatos fiú, a maga előnyeivel és hátrányaival. Mi ezt tisztán látjuk és tudjuk, hogy ő bizony az egyik legnagyobb tehetség az európai futballban.”

Fotó: Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images

 

Videók