"Utoljára akkor volt ilyen jó hangulat, mikor Peter Stöger volt a vezetőedző"

Timo Horn reméli, hogy a tökéletes összhang ezúttal is meghozza eredményét.


Timo Horn, a német labdarúgó Bundesligában hetedik 1. FC Köln kapusa azt mondta, hasonlóan jó a hangulat a csapatnál, mint amikor Peter Stöger volt a vezetőedző. Az osztrák szakember jelenleg a magyar bajnok Ferencváros trénere.

A 28 éves játékos szerint ugyan szakmailag van különbség a bevallottan inkább védekező felfogású Stöger és az együttest most irányító Steffen Baumgart között, de érzelmileg teljesen hasonlóak.

"Akkoriban is a bátorságunknak és a jó csapatszellemünknek köszönhetően nyertünk meg jó néhány meccset. Nagyszerű lenne, ha ismét eredményes időszak jönne a klub életében"
- fogalmazott Horn a Sport Bildnek nyilatkozva.

Azzal kapcsolatban, hogy a Köln odaérhet-e esetleg az európai kupaindulást érő helyekre, a hálóőr a következőt válaszolta:

"Az eufória nagy erő. Azt hiszem, magunkévá kell tennünk a szurkolók hitét és erőt meríteni belőle."

Stöger 2013 és 2017 decembere között volt az 1. FC Köln vezetőedzője, a 2016-17-es szezonban a csapat az ötödik helyen zárt, és elindulhatott az Európa-ligában.

Borítókép: Facebook.com/1. Fc Köln

Videók