Frank Kramer az Arminia Bielefeld új edzője

A 48 éves szakember az eddigi tréner Uwe Neuhaust váltotta.


Frank Kramert nevezték ki kedden a német labdarúgó Bundesliga 16. helyén álló Arminia Bielefeld vezetőedzőjének.

A 48 éves szakember kedden már edzést tart a futballistáknak, miután 13 órakor hivatalosan is bemutatják.
Kramer a klub közlése szerint 2023. június 30-ig szóló szerződést köt a Bielefeldnél.

Az eddigi trénert, Uwe Neuhaust hétfőn menesztették, és a német sajtó már akkor arról írt, hogy a 61 esztendős edző helyét nagy valószínűséggel Kramer veszi át.

Az új tréner eddig az osztrák bajnok RB Salzburg utánpótlásközpontját vezette, 2012-ben ideiglenesen, két mérkőzés erejéig a Hoffenheimet irányította a Bundesligában. A másodosztályban a Greuther Fürthnél 2013-ban, a Fortuna Düsseldorfnál pedig 2015-ben dolgozott, aztán 2016-tól 2019-ig a német szövetség alkalmazásában állt.

Az élvonalban maradásért küzdő Bielefeldre fontos meccsek várnak, Kramer vasárnap a hetedik helyezett Union Berlin ellen sorra kerülő hazai bajnokin mutatkozik be. A következő két hétben a most 12. Werder Bremennel, a hatodik Bayer Leverkusennel, valamint a magyar válogatott Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, második RB Leipziggel is találkozik a Bielefeld.

Borítókép: Thomas F. Starke/Getty Images

Sport365.hu - Edzőmenesztések napja: Uwe Neuhaust is elküldték

A 61 éves tréner 2018-ban ült le az észak-rajna-vesztfáliai csapat kispadjára, amely az irányításával tavaly 11 szezon után visszajutott az élvonalba. A jelenlegi idény során egyszer már szóba került a távozása, amikor együttese sorozatban hétszer kikapott, ám utána nyolc forduló alatt 13 pontot gyűjtött.

Videók