Sallaiék csapata a Dortmunddal találkozik

Bundesliga: A hat kör után harmadik Freiburg fogadja az ezüstérmes csapatot.


A hat kör után harmadik Freiburg a magyar válogatott Sallai Rolanddal a soraiban a legutóbb ezüstérmes Borussia Dortmundot fogadja a német labdarúgó-bajnokság hétvégi hetedik fordulójában, melynek során a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainz az újoncként sereghajtó Paderborn vendége lesz.

Sallai legutóbb augusztus 31-én, a Kölnnel szemben 2-1-re elveszített hazai meccsen kapott lehetőséget a Freiburgban, de akkor is csak a 80. percben, csereként lépett pályára. A válogatott szélső azóta három bajnokin a kispadról nézte végig, ahogy társai kétszer nyernek, egyszer pedig döntetlent játszanak. A Freiburg harmadik helye még vélhetően nem a reális helyzetet tükrözi a Bundesligában, több együttes ugyanis az első hat körben a várakozás alatt teljesít. Ilyen például a csupán nyolcadik Dortmund is, amely szerdán a Bajnokok Ligája csoportkörében 2-0-ra győzött a Slavia Praha vendégeként, és a papírforma szerint a szombat délutáni összecsapásnak is esélyese.

A Freiburg ráadásul éppen idegenben brillírozik a mostani szezonban (3 győzelem), míg otthon 50 százalékos a mérlege (1-1 győzelem, döntetlen és vereség).
A szebb napokat látott, egyelőre az alsóházban vitézkedő Mainz a szintén magyar válogatott Szalaival a csatársorban kellemesnek ígérkező ellenfelet kap szombaton ahhoz, hogy javítson pocsék mérlegén, amely egy siker mellett öt vereséget számlál. A Paderborn ugyanis újoncként a Bundesliga egyedüli nyeretlen csapata, erejéből mindössze egy Wolfsburg elleni döntetlenre futotta, saját közönsége előtt pedig mindhárom bajnokiját elbukta.

A címvédő és listavezető Bayern München kedden a BL-ben 7-2-re verte a legutóbb döntős Tottenhamet Londonban, így önbizalommal telve léphet pályára szombaton a vendég Hoffenheimmel szemben, amelytől a pontszerzés is meglepetés lenne.

A kapus Gulácsi Péterrel és a hátvéd Willi Orbánnal felálló RB Leipzig sorozatban két vereségnél tart: a két magyar válogatott játékos csapata a múlt hétvégén a Schalkétől kapott ki otthon 3-1-re, majd a BL-ben szerdán a vendég francia Olympique Lyon verte 2-0-ra. Gulácsiékra most sem vár könnyű feladat, szombaton a hatodik és saját stadionjában egyelőre veretlen Bayer Leverkusenhez látogatnak.

Bundesliga, 7. forduló:

péntek:
Hertha BSC-Fortuna Düsseldorf 20.30

szombat:
Bayern München-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
SC Freiburg-Borussia Dortmund 15.30
Bayer Leverkusen-RB Leipzig 15.30
SC Paderborn-FSV Mainz 15.30
Schalke 04-1. FC Köln 18.30

vasárnap:
Borussia Mönchengladbach-FC Augsburg 13.30
VfL Wolfsburg-Union Berlin 15.30
Eintracht Frankfurt-Werder Bremen 18.00

A tabella:
1. Bayern München 6 19- 6 14 pont
2. RB Leipzig 6 14- 6 13
3. SC Freiburg 6 13- 5 13
4. Schalke 04 6 13- 6 13
5. Bor. Möchengladbach 6 10- 5 13
6. Bayer Leverkusen 6 11- 7 13
7. VfL Wolfsburg 6 9- 4 12
8. Borussia Dortmund 6 17- 9 11
9. Eintracht Frankfurt 6 9- 8 10
10. Hertha BSC 6 9-11 7
11. Werder Bremen 6 10-14 7
12. TSG 1899 Hoffenheim 6 4-10 5
13. FC Augsburg 6 7-14 5
14. Fortuna Düsseldorf 6 8-11 4
15. 1. FC Union Berlin 6 6-12 4
16. FSV Mainz 6 5-16 3
17. 1. FC Köln 6 4-15 3
18. SC Paderborn 6 8-17 1

Borítókép: Patrick Seeger/picture alliance via Getty Images

Videók