Háromgólos előnyről játszott döntetlent a Dortmund - reakciók

Götze látott pozitívumokat.


A Borussia Dortmund hatalmas meglepetésre 3-0-ról döntetlen játszott a Hoffenheim ellen. A vendégek a mérkőzés hajrájában mindössze 12 perc alatt egyenlítettek.
 
Edin Terzic, a BVB másodedző kijelentette, az első félidő úgy alakult, ahogy tervezték, jól hozták játékba Jadon Sanchot, és megérdemelték, hogy kétgólos előnnyel vonultak szünetre. Viszont ezt követően túl könnyen adták el a labdákat a saját büntető területük közelében is. Hozzátette, nagyon bosszantó, hogy hét nap alatt háromszor is elvesztegetik az előnyüket. 
 
- Habár nagyon fiatal csapatunk van, akiknek még szabad hibáznia. Túl akarunk lenni ezen, hogy még erősebbek legyünk, - zárta értékelését Terzic. 
 
Mario Götze, a csapat támadója látott pozitívumokat a csapatuk játékában, és hangsúlyozta, lett volna esélyük 4-0-ra is módosítani az állást, aminek már elégnek kellett volna lennie a hazai győzelemhez még egy ilyen jó csapat ellen is, mint a Hoffenheim. Hozzátette, hatékonyabbnak kell lenniük ennél.
 

Videók