Wilmots-nak elege van Belgiumból

Nem akar többé hazájában, Belgiumban edzősködni Marc Wilmots, akit a várakozáson aluli Európa-bajnoki szereplés után nyáron menesztettek a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.


 

 
A csapat a negyeddöntőben kikapott az előzetesen esélytelenebbnek tartott walesiektől, miután egy körrel korábban a magyarokat búcsúztatta.
 
A 47 éves szakember a Welt című német lapnak úgy nyilatkozott:
 
„Soha többé Belgium! Bár az ilyen kijelentésekkel óvatosan kell bánni, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy a következő öt-tíz évben biztosan nem akarok ott dolgozni."
 
Wilmots a menesztése után egy magánrepülőket kínáló cégbe fektetett, de elárulta: vannak ajánlatai a futball világából, többek között hívták, hogy legyen az algériai válogatott szövetségi kapitánya.
 
„Figyelem a piacot, és a piac is figyel engem." - fogalmazott.
 
Hozzátette: bár a Bundesligából nem hívták, nagyon is el tudja képzelni, hogy visszatérjen Németországba. Wilmots korábban játszott a Schalke 04-ben, 2003-ban pedig átmenetileg edzője is volt a gelsenkircheni együttesnek.
 

Videók