Világsztár középpályást igazolt a Barcelona!

Meglepő transzfer.


 

A spanyol bajnok FC Barcelona pénteken este hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Bayern Münchentől Arturo Vidalt.
 
 
A katalán klub hároméves szerződést kötött a 31 éves, 100-szoros chilei válogatott középpályással, akinek már csak az orvosi vizsgálata van hátra, írta a Barcelona a hivatalos honlapján.

Vidal 2015-ben a Juventusból igazolt a Bayern Münchenhez, amely együttessel háromszor bajnoki címet, egyszer Német Kupát, kétszer pedig német Szuperkupát nyert, valamint 124 tétmeccsen 22-szer volt eredményes és 18 gólpasszt adott.

A dél-amerikai futballistát 2019 nyaráig kötötte szerződés a bajor klubhoz.

„Szeretném megköszönni Vidalnak a Bayernben eltöltött három fantasztikus évét. Nagy sikereket ünnepelhettünk együtt, melyekből oroszlánrészt vállalt. A fontos mérkőzéseken is mindig számíthattunk rá” – búcsúzott játékosától a München elnöke, Karl-Heinz Rummenigge.


„Szeretnék köszönetet mondani a Bayernnek és az összes szurkolónak. Nagyon élveztem az itt eltöltött időt. Hálás vagyok a klubnak, hogy most lehetőséget adott nekem arra, hogy új kihívás elé nézzek Barcelonában” – így Vidal.

Videók