Tíz ikonikus apa-fia páros a focipályáról

Amikor öröklődnek azok a bizonyos gének. - TOP2021: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


A Manchester United az Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén már úgy léphetett pályára, hogy be volt biztosítva a győzelme, ezért a klub új vezetőedzője, Ralf Rangnick úgy döntött, pályára küld néhány olyan játékost is, akik eddig még nem szerepeltek a csapat színeiben. Köztük volt a 18 éves Charlie Savage is, akinek a debütálását még különlegesebbé tette, hogy édesapja a kommentátorállásból lehetett a nagy esemény szemtanúja. Robbie Savage maga is játszott korábban. Bár a United felnőtt csapatában nem sikerült maradandót alkotnia, a Leicester Cityben és a Birminghamben azért szép karriert futott be. A nemzetközi futballtörténelemben nem ők az első apa-fia páros, sőt olyan család is akad, ahol immár a harmadik generáció próbálja meg továbbvinni a családi sikerszériát. Nézzük a tíz legikonikusabb apa-fia párost!

Gheorghe Hagi (516 mérkőzés) és Ianis Hagi (147 mérkőzés) – összesen 663 mérkőzés

Nincs könnyű dolga Ianis Haginak, aki a '80-as, 90-es évek egyik legnagyobb játékosaként ismert, Georghe Hagi fia. A „Kárpátok Maradonájaként emlegetett Hagi gyermeke ugyanakkor úgy tűnik állja a sarat és mindent megtesz azért, hogy hasonló szintre érjen, mint édesapja. A Rangers labdarúgója az előző szezonban elnyerte az év fiatal játékosának járó díjat.

Enrico Chiesa (503 mérkőzés) és Frederico Chiesa (178 mérkőzés) – összesen 681 mérkőzés
Enrico Chiesa a ’90-es évek egyik gólvágója volt, aki a Sampdoriával, a Parmával és a Fiorentinával is bezsebelt néhány trófeát. Fia a 2020-as Eb-n segítette az olaszokat. Sokak szerint a most 24 éves játékos édesapjához hasonlóan sokra viheti.

Lilian Thuram (503 mérkőzés), Marcus Thuram (173 mérkőzés), Khephren Thuram (75 mérkőzés) – összesen 751 mérkőzés
Lilian Thuram még mindig tartja a francia játékosok válogatottsági rekordját. A nemzeti csapat színeiben összesen 142 meccsen lépett pályára. Nyert Eb-t, vb-t és Konföderációs Kupát is. Egyik fia, Marcus a Borussia Mönchengladbach csapatát erősíti, míg másik gyermeke, Khepren a Nice színeiben játszik.

Danny Blind (537 mérkőzés) és Daley Blind (298 mérkőzés) – összesen 835 mérkőzés
Nagy port kavart, amikor Danny Blind az Ajaxhoz igazolt. Marco van Bastent ugyanis bosszantotta, hogy Johan Cruyff egy viszonylag ismeretlen nevet választott. Blind a holland óriásnál beállított rekordjai azonban igazolták, jó választás volt szerződtetése. Fia Daley is kivette a maga részét az Ajax sikereiből. Két a klubnál töltött időszaka alatt ötször nyert bajnokságot, kétszer hódította el a Holland labdarúgókupát és kétszer a Holland szuperkupát.

Mazinho (371 mérkőzés), Rafinha (246 mérkőzés), Thiago (305 mérkőzés) – összesen 922 mérkőzés

A trió története kicsit különbözik a többiekétől, mivel Mazinho két fia, akik a világ legnagyobb klubjaiban játszanak, úgy döntöttek, hogy két külön nemzetet képviselnek. Thiago, aki Spanyolországban nőtt fel, úgy döntött ennek az országnak a színeiben játszik, míg Rafinha édesapjához hasonlóan a brazil színeket képviseli.

Miguel 'Periko' Alonso (395 mérkőzés) és Xabi Alonso (547 mérkőzés) – összesen 942 mérkőzés

Xabi Alonso nevét nem kell bemutatni. A spanyol generációjának egyik legjobb középpályásának kiáltották ki, klubcsapataival pedig számos trófeát gyűjtött be.
Édesapja, Miguel is nagy sikert aratott Spanyolországban, a '80-as évek elején a Real Sociedad meghatározó tagja volt.

Steve Bruce (737 mérkőzés) és Alex Bruce (301 mérkőzés) – összesen 1038 mérkőzés
A Unitednél eltöltött ideje alatt Steve Bruce 12 trófeát gyűjtött be, és ő lett a 20. század első angol játékosa, aki csapatkapitánya lett klubnak.
Fia, Alex tavaly bejelentette, hogy visszavonul a futballtól, bár 2021 augusztusában visszavonta döntését és csatlakozott a Macclesfieldhez.

Peter Schmeichel (648 mérkőzés) és Kasper Schmeichel (541 mérkőzés) – összesen 1119 mérkőzés
A két Schmeichel nagyon eltérő utat járt be, de mindekettejükre igaz, hogy legendaként emlegetik a Premier League-ben.
Peter a Manchester United ikonikus hálóőre volt, majd az Aston Villa színeiben is maradandót alkotott, amikor az Everton ellen a kapuba talált, ezzel ő lett az angol bajnokság első kapusa, aki gólt szerzett.
Fia,Kasper a leicesteri csapat szerves tagja volt, amely a 15/16-os szezonban véghez vitte a lehetetlent és bajnoki címet szerzett.

Cesare Maldini (412 mérkőzés), Paolo Maldini (647 mérkőzés), Daniel Maldini (11 mérkőzés) és Christian Maldini (69 mérkőzés) – összesen1139 mérkőzés
Nehéz elképzelni, hogy valaha is lesz olyan futball vérvonal, mint a Maldini család.
Cesare és Paolo öröksége szilárdan beépült az AC Milan történetébe. Paolo fia, a 20 éves Daniel pedig tavalyi debütálását követően most azon van, hogy ezt az örökséget továbbvigye. Daniel bátyja, Christian ifjúsági színekben szintén játszott a piros-feketéknél, most pedig az olasz harmadosztályban futballozik.

Ian Wright (501 mérkőzés), Shaun Wright-Phillips (413 mérkőzés) és Bradley Wright-Phillips (507 mérkőzés) – összesen 1421 mérkőzés
Miután apjuk óriási sikert aratott Londonban a Crystal Palace és az Arsenal színeiben, Shaun és Bradley Wright-Phillips is sokáig jutott.
Bár egyiküknek sem sikerült hasonló magasságot elérnie, mindketten csodálatos karriert építettek fel. Shaun a Manchester Cityben a szurkolók kedvence lett, míg bátyja több mint 100 alkalommal szerepelt a Southampton színeiben, mielőtt a New York Red Bullsba igazolt.

Forrás:givemesport.com

Borítókép:

Videók