Távozott a vezetőedző, mert nem bírta az igazságtalanságot

Savo Milosevic hajthatatlannak bizonyult. - Heti Top5: ezt is sokan olvasták a héten a Sport365 oldalán.


Savo Milosevic kedden távozott a szerb Partizan Beograd labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, utódja Aleksandar Stanojevic lett.

A fővárosiak honlapja felidézte, hogy négy győzelemmel és két vereséggel kezdték a bajnokság új idényét, az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában pedig 1-0-ra legyőzték a lett FK Rigas Futbola Skola együttesét.

A klubvezetők a másfél napig tartó tárgyalások során marasztalták az edzőt, ő azonban hajthatatlannak bizonyult, mert - mint mondta - már nincs ereje szélmalomharcot vívni a szerb futballban uralkodó igazságtalanság ellen.


A Partizan a hatodik forduló vasárnapi játéknapján 3-2-re kikapott a Vojvodina otthonában, úgy, hogy a teljes második félidőt emberhátrányban töltötte.
A vezetőség tagjai és a szurkolók képviselői biztosították a trénert, hogy nem ő a felelős a vereségért, de ez nem segített.

A 2000-es Európa-bajnokság társgólkirálya tavaly március óta irányította a Partizant, amellyel 2019-ben megnyerte a Szerb Kupát és csoportkörbe jutott az Európa-ligában. Ez volt az első vezetőedzői megbízatása.

Milosevic játékosként a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói, valamint a szerb válogatott színeiben 102 mérkőzésen 37 gólt szerzett, hazájában kétszer volt bajnok a Partizannal, majd az angol Aston Villához igazolt, amellyel 1996-ban Ligakupát nyert. Karrierje befejezése előtt, 2008-ban orosz bajnoki címet is nyert a Rubin Kazannyal.

Utódja Aleksandar Stanojevic lett, aki játékosként a Partizanban nevelkedett, majd felnőttként is szerepelt a belgrádiaknál, illetve játszott az Real Mallorcában is. A 2002/03-as idényben 14 mérkőzésen pályára lépett a magyar NB I-ben a Videoton FC futballistájaként, majd visszavonult. Később a Partizan másodedzője, majd 2010 és 2012 között a vezetőedzője volt, dolgozott a szerb válogatott pályaedzőjeként, illetve Kínában, Görögországban, Izraelben és Szaúd-Arábiában is. 

Borítókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images

Videók