Szoboszlai csapatváltása a téli átigazolási időszak egyik kiemelkedő eseménye volt

Az utolsó pillanatokban főleg az angol együttesek voltak aktívak.


A téli átigazolási szezon hétfői befejezésével a Reuters hírügynökség elkészítette a legfontosabb változások listáját, ez alapján Szoboszlai Dominik lett a német labdarúgó-bajnokság legdrágább téli igazolása.

A 20 esztendős válogatott középpályásért a legutóbbi szezonban Bajnokok Ligája-elődöntős RB Leipzig 20 millió eurót fizetett a Red Bull Salzburgnak, ezzel Szoboszlai minden idők legdrágább magyar futballistája lett, és ezen a télen Németországban sem adtak többet egyetlen játékosért sem.

A másodikhoz képest Szoboszlai szinte dupla annyiba került, ugyanis Jeremie Frimpong 11 millió euróért érkezett a Celtictől a Bayer Leverkusenhez, míg a harmadik helyen Kouadio Koné zárt, őt a Borussia Mönchengladbach 9 millió euróért szerezte meg a Toulouse-tól.

Szoboszlai az európai összevetésben is értékesnek számít a téli holtszezonban, hiszen mindössze három játékos előzi meg: a listát Said Benrahma vezeti, akiért 23,1 millió eurót fizetett a West Ham United a Brentfordnak, míg a második éppen a londoniaktól távozó Sébastien Haller, akinek szerződtetésére az Ajax Amsterdam klubrekordot jelentő 22,5 millió eurót sem sajnált elkölteni.

A harmadik Amad Diallo, akit az Atalanta 21 millió euróért adott el a Manchester Unitednek.

Szoboszlai Dominik sérülés miatt egyelőre még nem mutatkozhatott be új csapatában, ahol Gulácsi Péter és Willi Orbán személyében két válogatottbeli társa is van.

Az angol csapatok voltak a legaktívabbak az átigazolási piac lezárása előtt.

Fotó: transfermarkt.com

Szoboszlai Domonik átigazolási a transfermarkt.com szakportálom a TOP átigazolási események között kapott helyet.


Fotó: transfermarkt.com

Nemcsak külföldön dübörgött az átigazolási piac, hanem hazánkban is. A DVTK-ból több játékos is távozott. Értesülésünk szerint Rui Pedro és Hasani után Cortés és a két grúz fiatal, Omarashvili és Kalandadze is távozik a diósgyőri együttesből.
 

Sport365.hu - Távozót jelentett be a Ferencváros

A ghánai védő két magyar bajnoki címet nyert, megjárta az Európa Liga és a BL csoportkörét is. Távozik magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk ghánai védője, Abraham Frimpong. A 27 éves futballista 2018 nyarán szerződött az FTC-be, első tétmérkőzését az Európa Liga selejtezőjében a Maccabi Tel-Aviv ellen játszotta 2018.

Sport365.hu - A Hertha szerződtette a német világbajnok labdarúgót

"Az ő személyében egy olyan topjátékost kapunk, aki az elmúlt években európai élcsapatokban szerepelt, és sokat segíthet nekünk a Bajnokok Ligájában, a Serie A-ban, a La Ligában és a válogatottban szerzett tapasztalataival" - jelentette ki hétfőn Arne Friedrich, a berliniek sportigazgatója.

Sport365.hu - Minőségi erősítés érkezett az Arsenalba

A 22 éves futballista 15 esztendősen mutatkozott be a skandináv ország nemzeti csapatában, 2015-ben, 16 évesen pedig már a Real játékosa volt. A kezdő tizenegybe ott nem tudta beverekedni magát, így kölcsönben a holland Heerenveenbe, majd a Vitesse-be került. A mostani idényben Ödegaard három bajnoki meccsen kezdett a madridi együttes mezében, miután az előző szezont a Real Sociedadnál töltötte szintén kölcsönben.

Borítókép: Josef Bollwein/SEPA.Media /Getty Images

Videók