Szoboszlai az ötven legnagyobb tehetség között

Az UEFA beválasztotta a magyar válogatott játékost az ötven legnagyobb fiatal tehetség közé.


Szoboszlai Dominik felkerült az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ötven legnagyobb tehetséget tartalmazó listájára.

Az UEFA honlapja kétsoros leírásában kiemelte, hogy a Salzburg magyar válogatott középpályása mindkét lábával jól tud lőni, illetve sokak szerint a Manchester United világbajnok francia klasszisához, Paul Pogbához hasonlítható. Az összegzés végén megemlítette, hogy angol csapatok kiemelt figyelemmel követik pályafutását.

A 19 éves futballista idén márciusban mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben azóta nyolc meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett szabadrúgásból. Szoboszlai meghatározó tagja lett klubcsapatának is, amellyel a Bajnokok Ligája csoportkörében is játszott, egyszer eredményes is volt, majd az osztrák együttes harmadikként végezve, tavasztól az Európa-ligában szerepelhet.

Borítókép: facebook/Szoboszlai Dominik

Videók