Szeptemberben elárverezik Di Stefano "futballkincseit"

A család úgy döntött, most jött el az ideje, hogy ezeket a tárgyakat megossza a világgal.


A legendás Alfredo Di Stefano több mint 600 futballreklikviáját bocsátja áruba ősszel egy londoni aukciós ház.

A szeptember 23-24-re kiírt árverésen a Real Madrid egykori sztárjának - aki Puskás Ferenccel szinte megállíthatatlan támadóduót alkotott a Realban - szinte valamennyi ereklyéjét meg lehet majd vásárolni. Így többek között kalapács alá kerülnek a madridiakkal szerzett bajnoki aranyérmei és nemzetközi sorozatokban nyert érmei és kupái, valamint két Aranylabdája is, melyeket 1957-ben és 1959-ben érdemelt ki. A hagyaték a becslések szerint összességében egymillió eurónál is magasabb összegért kel majd el.

"A család úgy döntött, most jött el az ideje, hogy ezeket a tárgyakat megossza a világgal" - kommentálta az a ereklyék áruba bocsátását a Julien's Auctions ügyvezetője.

Di Stefano Buenos Airesben született, profiként előbb a River Plate-ben, majd a kolumbiai Millonairosban, 1953-tól pedig a Real Madridban szerepelt. Utóbbival nyolcszor nyerte meg a La Ligát, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját pedig 1955 és 1960 között egymás után ötször. Játszott az argentin, a kolumbiai és a spanyol válogatottban is. A 2014-ben, 88 esztendős korában elhunyt legenda kétszer is dolgozott a Real Madrid vezetőedzőjeként.

Borítókép/Fotó: expansion.com

Videók