Szenzáció: megvan Raúl új csapata

Az Al Sadd megerősítette a hírt: Raúl Gonzáles Blanco a katari csapatnál folytatja pályafutását.


A hivatalos közlés szerint Raúl a 2012/2013-as szezonban fogja a katari csapat játékoskeretét.

A 34 éves támadó két évet játszott a német Schalke 04-ben, de a csapat vezetői nem tartottak rá igényt. A már most legendának számító támadó 16 évesen mutatkozott be a Real Madridban, ahol 323 gólt szerzett 1994-es bemutatkozása óta.

A 102-szeres spanyol válogatott csatár életében Németországba szerződésével is egy új, sikeres fejezet vette kezdetét, most Kataron a sor.

A sztárok gyűjtőhelye

Az 1969-ben alapított 11-szeres katari bajnok fekete-fehér klub korábban több nemzetközi viszonylatban elismert labdarúgót is magához csábított. Így nem a spanyol Raúl González az első "nyugati fecske" az olajmilliómosok országának klubcsapatában. Korábban olyan sztárok is megfordultak már az Al Sadd-ban, mint a brazil Romário, a ghánai Abédi Pelé, a francia Frank Leboeuf, az argentin Mauro Zárate vagy a nigériai Victor Ikpeba - John Utaka duó.

A spanyol rekorder

Raúl González jelenleg több rekordot is tart, többek között ő szerezte a legtöbb gólt a Bajnokok Ligájában és a legtöbb mérkőzésen is ő lépett pályára. Az összes európai kupamérkőzésen 77 gólt szerzett. A Real Madrid labdarúgói közül is ő szerezte a legtöbb gólt (a bajnokságban 228, összesen 324). 228 szerzett góljával és 550 bajnoki mérkőzésével egyaránt a klub örökranglistájának első helyén áll.

Tagja a FIFA 100-nak, a Pelé által összeállított listának, mely a 125 valaha élt legnagyobb labdarúgót tartalmazza.

Videók